Telefonon árult „koronavírustól védő maszkkal” próbálnak embereket lehúzni csalók

A Kína Hubei tartományának székhelyéről, Wuhanból elterjedő koronavírus szerencsére Magyarországra eddig nem jutott el, az ezzel kapcsolatos telefonos lehúzások azonban már igen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság telefonos csalókra figyelmeztet, akik Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől, amihez nyilvánvalóan semmi közük – tudtuk meg a Police.hu közleményéből. Gépszerű hang hív fel, amely „tájékoztatást ad” a koronavírusról, és ezután az egyes gombot megnyomva lehetőséget ad, hogy rendeljünk a vírus ellen „megfelelő védettséget nyújtó maszk- és fertőtlenítőszer” csomagot.

Természetesen a WHO még csak hasonlót sem végez, sosem árulnak maszkot, főleg nem telefonon kínálva azt.

A genfi székhelyű világszervezet az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) a nemzetközi közegészségügy koordináló hatósága, iránymutatást ad az egészségügy terén, együttműködve a nemzeti kormányokkal, egészségügyi programokat, tervez, technológiákat fejleszt, és segítséget ad a különböző betegségek megelőzésében és kezelésében.

Az Infostart információi alapján a koronavírus – melynek most már hivatalos neve is van, COVID-19 – következtében kedd éjfélig 1114 ember halt meg. A WHO ezt ma jelentette be nemzetközi találkozóján, ahol a meghívott háromszáz kutató, egészségügyi szakértő és kormányilletékes arról tanácskozik, hogy miképp lehetne megállítani a vírus terjedését.

csalástelefonWHO