Tartozott az adóval, ezért lelövéssel és leszúrással fenyegette az ügyintézőket

74 ezer forint adótartozása miatt fenyegette meg e-mailben egy férfi az ügyintézőket ezért vádat emelt ellene a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

A férfi 74 ezer forintos adótartozásának megfizetésére hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még tavaly. A vádlott erre a saját e-mail címéről fenyegető tartalmú üzeneteket küldött a NAV hivatalos személyeként eljáró munkatársaknak címezve azzal a céllal, hogy az ellene hozott határozatot felülvizsgálják és ne hajtsák végre. A vádlott a leveleiben jelentette ki, hogy vagyona védelme érdekében lelövi és leszúrja a behajtókat. Késes támadással is fenyegetett, miszerint, ha nem bírálják felül a határozatukat, többen is meg fognak halni a hivatalban.

A főügyészség állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntett elkövetésével vádolja a férfit.

A szegedi Törvényszéken fognak a vádlott személy bűnösségéről dönteni.

fenygetőzéskésnemzati adó. és bámhivatalügyintéző