Talajcsere előzi meg a mindszenti bölcsőde építését

A helyi képviselő-testület idén novemberben már készen szeretné látni, de a megkötött szerződés szerint annak csak jövő augusztusra kell elkészülnie. A képen a látványterve.

Öt, a kiszemelt helyszínen még álló épület bontásával, illetve a gázolajjal szennyezett föld cseréjével kezdődhet majd meg a mindszenti bölcsőde építése. A munkálatokkal kapcsolatos szerződést, ahogy arról már beszámoltunk, idén február 14-én írta alá a mindszenti önkormányzat és az kivitelezést elnyert vásárhelyi Építészmester Zrt.

Az új, kétszintes, négy csoportszobás 989 négyzetméter alapterületű bölcsőde épülete felépítése mellett a kivitelezőnek 1075 négyzetméternyi térburkolatot kell letennie, 510 négyzetméteren füvesítenie, növényeket ültetnie. Mindezt a közterülettől 62,75 folyóméternyi hegesztett-hajlított táblás drótkerítés, 161,99 folyóméternyi 3 kapuval ellátott, famintás trapézlemez kerítés határolja majd el a közterületről. A bölcsőde elé 11 autóparkolót kell kiépíteni, közte egy akadálymenteset, Az épület egyébként konyhát is kap, míg az udvarra 3 kerti játszóelemet állítanak majd fel.

A majdani Köztársaság téri bölcsőde építését egyébként nettó 688 millió forintos ajánlatával nyerte el az Építészmester Zrt. mely nevéhez számos vásárhelyi és vidéki építés fűződik. A legutóbbi és legismertebb a vásárhelyi kórház udvarán álló rendelő emeletráépítése volt.

Az önkormányzat egyébként az építkezésre még 2020-ban augusztusában nyert bruttó 749 millió 990 ezer 357 forint vissza nem térítendő támogatást. Ez azonban az azóta megemelkedett építőanyagárak miatt nem lesz elegendő, így pótlólagos állami támogatásra is pályáztak. Ha ezt időben megkapják, akkor – a mindszenti városházán úgy látják – tartható lesz az idén novemberi – a testület által megszavazott – határidő. Ha nem akkor még ott van a közbeszerzésben szereplő  2024. augusztusi.

bölcsődehatáridőközbeszerzésMindszent