Szülésznőt is keres a vásárhelyi kórház

Kezdő is lehet. Rajta kívül gasztroenterológiai asszisztenst, intenzív szakápolót, műtős szakasszisztenst is felvenne a vásárhelyi kórházba a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ.

A fentiek mellett, a kozszolgallas.hu portálon olvasható vásárhelyi álláshirdetések szerint a helyi kórház alkalmazna még imfekciókontroll nővért, ápolási asszisztenst, ápolót a belgyógyászatra, a neurológiára, a krónikus belgyógyászatra valamint laboratóriumi szakasszisztenst.

És alkalmaznak szakképzett szülésznőt is akinél nem feltétel a tapasztalat sem. Az állásokra augusztus 31-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat ezt követően bírálják majd el.

kórházmunkaműtősszakápolóVásárhely