Színvonalas és megrendítő történetek a vásárhelyi novella-pályázaton

Közel negyven alkotás érkezett Kis Andrea alpolgármester Gyertyafény címen meghirdetett karácsonyi mese és novellaíró pályázatára. A kezdeményezés a városhatáron túlra is elért, még a fővárosból is küldtek írásokat a megmérettetésre.

Nagy érdeklődés mellett színvonalas alkotások születtek, megrendítő és őszinte novellákat olvashatott a szakmai zsűri. Többen valós vagy éppen családi történetekre alapozták írásukat és a mindenki életét átható koronavírus is visszatérő eleme volt az írásoknak.

Kis Andrea elmondta, hogy a középiskolásoknál nagyon megrendítő történetek is voltak. Szerinte mindenképpen elérte célját a pályázat, ami az volt, hogy a gyerekek kiírhassák a bennük lévő gondolatokat.

A két díjazott közül Pocsai Anna végzős gimnazista megrendítő családi történetével ért el előkelő helyezést. Elmondta, anyukája ihlette meg, ugyanis idén 10 éve lesz, hogy Anna nagymamája meghalt. Látta, hogy ez mennyire fájt édesanyjának és mennyire nem úgy örül már a karácsonynak, mint előtte. Ez volt a téma: az igazi karácsonyt az anyukák
hozzák.

Dudás Nikolett testvéréről szóló, igaz történeten alapuló novellájával érdemelte ki a díjat. Írását figyelemfelkeltésnek is szánta, a
segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott a világ sajnos
karácsonykor sem tökéletes. Elmesélte, testvére súlyos beteg volt és a gyermekklinikán gyógyult meg. Nagyon sok beteg gyerekkel találkozott Nikolett ott, akik ugyanolyan betegek voltak vagy más betegség miatt szenvedtek.

A diákok örültek, hogy személyes történeteiket a pályázat keretein belül
kiírhatták magukból. Alkotásaikat hamarosan a nyilvánosság is megismerheti, hiszen a díjazottak munkái videó formában a Facebookra is felkerülnek majd.

Dudás NikolettGyertyafényKis AndreanovellaPocsai Anna