Szerdán Hódmezővásárhelyre is jöhet csapadék

Kánikulával kezdődik a jövő hét, de aztán előbb egy, majd várhatóan még egy hidegfront is eléri az országot, hatásukra pedig több fokkal visszaesik a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

A hét második felében már jellemzően 30 Celsius-fok alatt alakulnak a csúcsértékek, vasárnap néhol csak 20 fokig melegszik a levegő.

A hőségriadó július 4., hétfő éjfélig van elrendelve.

Az előrejelzés szerint hétfőn többnyire derült, napos idő várható. Délután az Alpokalján és a Kisalföldön fordulhat elő zápor, zivatar. Az Észak-Dunántúlon zivatarok környékén a szél is megerősödhet, viharossá fokozódhat. A minimumok jellemzően 15 és 22 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 32 és 38 fok között valószínű.

Kedden több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de ekkor már egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett. A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Estétől nyugat felől csökken a „csapadékhajlam”. A szél többfelé is megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali 14-23 fokról délutánra a Dunántúlon 26-31, máshol még 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán sok napsütés valószínű. A nap első felében az ország keleti harmadán fordulhat elő zápor, zivatar. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Csütörtökön egy újabb hidegfront szakadozott felhősávja vonulhat át az ország felett. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Elszórtan valószínű eső, zápor. A szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali 12-18 fokról, délután 26-32 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken a napsütés mellett helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A szél sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet általában 12 és 19, a maximumhőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Szombaton több helyen várható záporeső, zivatar. Sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél is. Hajnalban 9 és 17, délután 23-30 fokos értékekre kell készülni.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellet szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. A szél is sok helyen megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimumok 8 és 15, a maximumok 20 és 26 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

hőségriadóidőjárásnyár