Október 9-től veszi át az új szolgáltató a helyi tömegközlekedést

Közleményben tudatta Jovány Gyula, hogy október 8-án szolgáltatja cége utolsó alkalommal a vásárhelyi tömegközlekedést. Október 9-től, a közbeszerzésen kiválasztott, új szolgáltató indítja az önkormányzat feltételei szerinti járatokat.

A Joványbusz facebook-oldalon jelentette meg Jovány Gyula, a JOVÁNY BUSZ KFT. összes dolgozója nevében kiadott közleményében, hogy „a JOVÁNY BUSZ KFT. a Hódmezővásárhely közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási közszolgáltatást 2024. október 08. napjáig végzi, ezt követően 2024. október 09.-től már az új szolgáltató lesz.”

A Vásárhelyi Médiacentrumnak a Balatonbusz tulajdonosa telefonbeszélgetésben megerősítette, hogy valóban 9-én rajtolnak a helyi személyszállításban.

A helyi tömegközlekedést éveken át a Joványbusz Kft látta el Hódmezővásárhelyen. A város idén újra közbeszereztetett, amit végül a Balaton Busz Bt. nyert el. Júliusban egy rendkívüli közgyűlésen hagyta mindezt jóvá a testület, akkor arról volt szó, hogy a cég a személyszállítás feladatait szeptember 1-től látja majd el. Ezt a dátumot erősítette meg a cégvezető a szerződés aláírásakor is. Augusztus közepén derült ki, hogy mégsem szeptember 1, hanem inkább szeptember 30 a váltás időpontja. Most a legújabb információk szerint a Balaton Busz BT október 9-én indítja el szolgáltatását a városban. Addig a helyi tömegközlekedést a Joványbusz Kft bonyolítja.

Az új cégnek egyébként a szerződés augusztus eleji aláírásától számítva 90 napja van arra, hogy az önkormányzat feltételei szerint – azaz alacsonypadlós, felmatricázott buszokkal, meghatározott menetrenddel elkezdje szolgáltatását.

Jovány Gyula a Joványbusz facebook-oldalon a kft összes dolgozója nevében köszönetet mondott:

Köszönjük Utasainknak, hogy velünk utaztak és a nehezebb időszakokban is mellettünk álltak, támogattak bennünket!

-fogalmazott a cégvezető.

Balaton Busz BTJoványbusz Kft