Szellős és áttekinthető lesz a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Bár augusztus végén, szeptember elején már megrendezték a szombaton délben nyíló 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatot, Nátyi Róbert művészettörténész, a tárlat kurátora (a képen) ma friss szemmel is végignézte az anyagot, s megállapította, hogy az jól tükrözi a mai európai művészeti irányzatok idehaza is jelenlévő vonulatait.

– Tudtuk, hogy ez a tárlat nagyon levegős, szépen áttekinthető kiállítás lesz, ma, egy hónappal a rendezés után is azt gondolom hogy így sikerült. Tavaly már kísérletet tettünk, hogy a korábbi években 200-nál is több alkotási számot 174 körülire csökkentsük. Az idei zsűri úgy döntött, hogy az alkotások számát a tavalyihoz képest is 10-15-tel csökkenti. Százhatvan azon műalkotások száma, melyek az Alföldi Galéria termeiben ideálisan, szépen rendezhetőek – villantotta fel a rendezés egyik alapelvét Nátyi Róbert.

Az 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat így is sokszínű, sok műfajú, sok stílusú lett, jól tükrözve azokat az európai művészeti trendeket, melyek idehaza is jelen vannak, illetve továbbvitték a hagyományokat is.

A kevesebb alkotásszám a kurátor szerint javított a kiállításon, ennek ellenére, a tavalyi 132 oldalas katalógus helyett az idei 180 oldalas lesz. – Ahogy a kiállításon is a művek autonómiája jelenik meg, ezt tükrözi majd a katalógus is – tette hozzá.

Izgalmas alkotásokat válogattak be az idei tárlatra

Nátyi Róbert az is elmondta, hogy az Őszi Tárlatok évek óta lefedik a sokszínű kortárs magyar művészeti irányokat, a legjellemzőbbek megjelennek itt is. – Visszatekintve az elmúlt tíz-húsz évre, azt látom, hogy a mindenkori zsűri preferálta, hogy a vásárhelyi realista hagyományokra jellemző, realistább, természetelvűbb, naturalistább, vagy fotorealista alkotások kerüljenek be a tárlatra. Ám ezek a stílusok is finoman változtak az elmúlt évek alatt…. De az előző években is voltak kísérletek a nyitásra, a különböző stílusáramlatok befogadására – tette hozzá azzal, az új modern művészeti áramlatokat a fiatal művészek hozták meg, megújítva nem csak az Őszi Tárlatokat, de a magyar művészetet és jelen vannak a nagy mesterek is.

Aki kíváncsi a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, az a szombaton délben kezdődő megnyitón láthatja először a tárlat teljes anyagát. Köszöntőt Márki-Zay Péter polgármester mond, a tárlatot Ibos Éva művészettörténész nyitja meg. Aki erről lemarad, az pedig december 8-ig tekintheti meg – hétfő kivételével – az Alföldi Galéria földszinti termeiben.

70. Vásárhelyi Őszi TárlatAlföldi GalériaHódmezővásárhelyMárki-Zay Péternátyi róbertŐszi tárlatVásárhelyvásárhelyi hírek