Megírtuk, hogy Márki-Zay Péter polgármester a keddi közgyűlésen felszólította Szél Istvánt az elhatárolódásra és arra, hogy ne vádolja őket hazug módon azzal, hogy érintettek ilyen ügyekben. Szél István, a vásárhelyi Fidesz elnöke a közgyűlésen nem reagált, de a közösségi oldalán igen.
Szél azt írja oldalán többek között, hogy: „Soha nem ordítoznék emberi mivoltomból kivetkőzve, még polgármesterként sem – nem is volt rá példa – képviselőtestületi ülésen, pláne nem venném a bátorságot, hogy azt minden lakó nevében tegyem, minősíthetetlen hangnemmel kísérve, vörösen forgó szemmel.
Engem nem így neveltek, s úgy ítélem meg, hogy ez közszereplőhöz méltatlan viselkedés.
Márpedig a mai közgyűlésen Márki-Zay Péter – a dühtől tajtékozva – arra szólított fel, hogy határolódjak el a pedofil bűnözőktől.”
Bár bejegyzésének zárómondatát leginkább a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin és Varga Judit tudnák cáfolni, idézzük:
A Fidesz álláspontja egyértelmű volt mindig, amit az is bizonyít, hogy a törvény teljes szigorát alkalmazva, a büntetések mértékét növelve csap le a pedofil bűnözőkre.
Mutatjuk a jelentet, amire a helyi Fidesz elnöke reagált: