Székkutasi tanyavillamosítás: fillérre pontos ajánlattal nyert a kivitelező cég

A vásárhelyi térfigyelő rendszert kiépítő cég telepíthet napelemes rendszert 38 Székkutas környéki tanyán. A helyi önkormányzat meghívásos pályázatán ajánlatukkal mindössze 155 ezer forinttal lőttek alá a település rendelkezésre álló anyagi fedezetének.

Kalkulálni tudni kell. Négy részletben írt ki meghívásos közbeszerzést a székkutasi önkormányzat 38 tanya infrastrukturális fejlesztésére, a négyből két esetben fillére pontosan eltalálta a nyertes cég, mennyi az ajánlatkérő település rendelkezésre álló anyagi fedezete – ez abból a bontási jegyzőkönyvből derül ki, amit az elektronikus közbeszerzési rendszerben tettek közzé. Az egyik 10,3 milliós, a másik 4,25 milliós tétel volt, és együtt 9 tanya napelemes rendszerének kiépítésére vonatkozik.

A fennmaradó két részlet esetében – ami 29 másik tanya napelemes rendszerének telepítését öleli föl – a győztesként kihirdetett vállalkozás 155 ezer forinttal lőtt alá az önkormányzat keretének. Itt összesen 33,6 millió forint értékű szerződésről van.

Egyébként mind a négy részmunkát az a hódmezővásárhelyi székhelyű System Service Kft. nyerte el, amely évekkel ezelőtt a térfigyelő rendszert is kiépítette a megyei jogú városban. A cég nettó 48,2 millió forintért vállalta a székutasi tanyavilágot érintő fejlesztést, a megállapodást május 20-án írták alá a felek. A meghívásos eljárásra öt vállalkozást invitált a helyi önkormányzat, a System Service-en kívül a mártélyi Deák Delta Kft. adott be árajánlatot. Az is olvasható a Közbeszerzési Hatóság hirdetményében, hogy az elektromos szerelési munkákhoz alvállalkozót von be a nyertes.

fejlesztésközbeszerzésnapelemSzékkutastanya