Szegedről is jöttek a vásárhelyi városnéző túrára

A vásárhelyi Tourinform Iroda vasárnap délután ingyenes gyalogos városnéző túrát szervezett. Az út a ,,Tóból Népkert és ami mögötte van” címet viselte.

A séta a Hősök teréről indult 16 órakor, az érdeklődők Hódi Nóra idegenvezetővel járták körbe a valamikor zenétől, mulatozástól hangos Népkertet és környékét. Felidézték a régi fából készült színházat, kiderült, miről árulkodik az Ady Endre utca elején az emléktábla és kiknek állítanak emléket a Hősök tere szobrai. A séta végén az országos kitüntetést kapott Rotary tanösvényt is meglátogatták.

Augusztus 20-án egy újabb túra lesz „Nézzünk szép Piroschka városában” címmel. A túrán való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: jelentkezni előtte 2 nappal, pénteken 12 óráig a hódmezővásárhelyi Tourinform Irodában lehet (Andrássy út 34., az Emlékpont épületében), vagy a 30/817-1537 telefonszámon, vagy a hodmezovasarhely@tourinform.hu e-mail címen.

HódmezővásárhelySzegedTourinformtúraTurizmus