Szegedi BYD: Egy városnyi víz, áram és gáz kell majd a működéséhez


A BYD szegedi gyárának környezethasználati engedélyéből kiderült, hogy a kínai autógyár működése hatalmas energia- és vízfogyasztással jár, amely egy 50 ezer fős város vízigényével, valamint egy 120 ezer fős település áramfogyasztásának felel meg. Az üzem emellett jelentős közlekedési forgalmat és hulladéktermelést is generál, miközben a magyar kormány komoly támogatással segíti a gyár építését. Az Átlátszó oknyomozó portál cikkéből felsejlik, milyen környezeti hatásokkal járhat majd a gyár működése.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal által kiadott környezethasználati engedély alapján a Szegeden épülő BYD-gyár víz-, áram- és gázfogyasztása hatalmas lesz – derül ki a portálhoz eljutott dokumentumból.

A gyár napi vízfelhasználása 6.995,79 m³, amely egy 50 ezer fős város vízigényével egyenlő. Az éves villamosenergia-felhasználás 283,4 millió kWh, ami egy 120 ezer lakosú település fogyasztásának felel meg. Ezen kívül évente 25,7 millió m³ földgázt is felhasznál, ami egy 31 ezer fős város gázfogyasztásának megfelelő mennyiség.

Bár akkumulátorokat nem fognak gyártani, de az üzem területén lesz egy 50 ezer négyzetméteres akkumulátortároló is. A tárolás során lítium-ion akkumulátorokat importálnak, és a hibás akkumulátorokat speciális eljárással áztatják, hogy biztonságosan ártalmatlaníthassák őket. A gyár várhatóan jelentős forgalmat generál majd a környező közutakon (5-ös főút, 502-es út, M43-as autópálya), hiszen havonta 30 ezer járművet szállítanak ki – az üzem működése így évente 155.000 tonna újrahasznosítható hulladékot, valamint 7.153 tonna veszélyes hulladékot termel.

Arról egy szó sincs a dokumentumban, hogy ki és hova fogja elszállítani a BYD-gyár veszélyes hulladékát

– mutat rá a portál. A járművek felét később vasúton tervezik elszállítani, ha minden jól megy, és megépül a vasúti összeköttetés.

Forrás: Átlátszó.hu

A gyár kapacitása évente 300 ezer autó, melyek közül 280 ezer elektromos, 20 ezer pedig plug-in hibrid lesz.

A szegedi BYD-ben tervezett évi 300 ezerhez közelítő mennyiséget a Ford (426 ezer), a Volvo (369 ezer), a Tesla (327 ezer) és a Nissan (307 ezer) tudott értékesíteni. Vagyis a kínai óriás magyarországi üzeme vélhetően jelentős konkurencia lesz az európai autógyártóknak

– írja az Átlátszó.

akkumulátorokáramÁtlátszóBYDelektromos autókgázhibridplug-inSzeged