Száznál is több polgármester törheti a fejét, mi lesz ha tényleg eltörlik a földadót

Mint arról beszámoltunk, jogszabályi szinten szeretnék betiltatni a termőföld alapján kivetett adó alkalmazását. A földadó ügye nem csak a már többször emlegetett Hajdúnánás és Hódmezővásárhely esetében okozhat gondokat a települési költségvetésben – olvasható az mfor.hu cikkében.

A lap a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva azt írja, települési adót jelenleg 139 hazai község és város alkalmaz, igaz, ezek nem mindegyike földadó. Azonban a listából kiderül, hogy több mint száz olyan hely van, ahol az adó mértékét aranykorona vagy hektár alapján határozzák meg, illetve számos településen annak mértéke pár forint négyzetméterenként. Ezekről teljes bizonyossággal állítható, hogy termőföldre kivetett közteherről van szó.

A földadó betiltásáról egyelőre nincs a kormányzati oldalon társasdalmi vitára bocsátott jogszabálytervezet és a parlament honlapjára sem töltöttek fel még ilyen tartalmú törvénymódosító indítványt – jegyzi meg az mfor.hu cikke.

A vásárhelyi földadóról már több cikket írtunk, így például, hogy nem a gazdák fizetik, hanem a bérbeadók és hogy a 80 milliós bevételt szociális segélyezésre szánja a vásárhelyi önkormányzat.

bevételföldadóHajdúnánásHódmezővásárhelyMagoszNemzeti Agrárkamaraönkormányzatok