Száz köbméter szociális tűzifát osztottak húsz vásárhelyi rászorulónak csütörtök reggel

A mostani tél utolsó faosztását tartották ma reggel a HVSZ Zrt. Vámház utcai telepén. Ez alkalommal húszan vehették át a fejenként öt mázsa keményfából álló szociális tüzelőt.

Ma, azaz csütörtökön reggel tartották a mostani tél utolsó faosztását a HVSZ Zrt. Vámház utcai telephelyén. Az a húsz rászoruló, aki értesítést kapott az önkormányzattól, már reggel 8-kor sorba állt, hogy az adategyeztetést követően átvehesse a tüzelőjét.

A fa egyébként – ahogy az szokott – öt mázsás rendezett halmokban és összedarabolva várta mindazokat, akik hol kisteherautóval, hol kistraktorral, hol személyautó után kötött utánfutóval érkeztek, de olyan is akadt, aki lovaskocsival jött.

– Nagyon sokat jelent számomra ez a tűzifa, ugyanis nagyon kevés a nyugdíjam, alig van százezer forint, pedig már 84 éves vagyok. Ezért kértem szociális tűzifát. Ez a mennyiség sajnos nem sokáig – körülbelül húsz napig – fog kitartani. Kazánnal tüzelek – mondta Balog Sándor. Tréfásan hozzátette, hogy ennél a fánál háromszor is melegedik, először a felrakásánál, másodjára, amikor apróbb hasábokra darabolja, harmadszor pedig, amikor tűzre rakja.

Egy kistraktor utánfutóját rakta meg fával Halász Sándor és segítője. – Másodjára kaptam szociális tűzifát, tavaly volt az első ilyen alkalom. Ez a mennyiség két és fél, három hónapig is kitart, ha ilyen hidegek lesznek, mint most – utalt a reggel ónos esővel érkezett időre. – Hiába van otthon két nagy kandallóm is, azok sokkal többet fogyasztanak, így inkább cserépkályhával fűtök. Azért igényeltem a fát, mert a 89 ezer forint jövedelmem nagyon kevés. Majd csak novembertől leszek nyugdíjas és bízom benne, hogy ennél jobb lesz majd a nyugdíjam, mert elég jó helyen dolgoztam – tette hozzá.

– Tavaly novembertől idén február végéig 300 családnak tudtunk segíteni, mindegyiknek 5 mázsa keményfával – mondta Laczkó Judit. A Lakosságszolgálati Iroda vezetője hozzátette: ma rendezték ezen a télen utoljára a faosztást. Ez alkalommal húsz család kapta meg a szociális tüzelőjét.

A kiosztott kemény lombos fát a város az erdészettől vásárolta még tavaly februárban és júniusban, így annak volt ideje a nyár forróságban kiszáradni.

A vásárhelyi önkormányzat a következő télre gondolva már megrendelte az év végén és a jövő év elején kiosztandó újabb fát.

faosztásHódmezővásárhelyszociális.túzifaVásárhelyvásárhelyi hírek