Shopov-Elekes Mihalea saját kezűleg festett szárnyas oltárt, amelyet Antal Imre plébánosnak készített és adta át a Szent József Katolikus Általános Iskola csütörtöki karácsonyi ünnepségén.
Nem mindennapi ötlete támadt Shopov-Elekes Mihalea-nak, minthogy fest egy szárnyas oltárt, s azzal lepi meg Antal Imre plébánost. A Szent József Katolikus Általános Iskola diákja az alkotást a suli csütörtöki karácsonyi műsora után adta át, de készíteni már a Luca-napi vásár idején elkezdte.
– Azért gondoltam, hogy festek egy szárnyas oltárt Imre atyának, mert karácsonyra kapja ezt meglepetésnek az iskolától – mondta Mihalea, aki kiskora óta szeret rajzolni. – Már óvodában sokat rajzoltam, majd másodikban kezdtem rajzszakkörre járni, majd onnan tehetséggondozóra – mondta. Mihalea, – akinek magyar az édesanyja, de bolgár az édesapja, – egyházi témák mellett szürrealista képeket is szeret festeni, rengeteg stílust kipróbált, keresve, melyik tetszik neki a legjobban.
– Kezd kialakulni az én stílusom is, igaz az folyamatosan változik. Láttam, hogy apa, Hriszto Shopov Markov miket fest és kedvet kaptam én is hozzá. Ez a szárnyas oltár szerintem két és fél óra alatt elkészült – mondta Mihalea. És hogy a középkorból eredő, becsukható (azaz szárnyas) oltár festés szabályait betartsa, egy mintát használt.