Szakértő: az utcai védekezéshez elegendő a textilmaszk

A kézmosásra és a közösségi távolságtartásra ugyanakkor így is szükség van.

Az utcai védekezéshez elegendő a többrétegű, mosható textilmaszk is; a sebészi maszkokat a kórházakban javasolják – idézi Müller Veronikának, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikája igazgatójának csütörtök reggel az M1-en elhangzott kijelentéseit az MTI. Azt, hogy az állami médiában ez jelenjen meg, megelőzte egy vita arról, kell-e egyáltalán maszkot viselni.

Emlékeztetett, a Semmelweis Egyetem készített egy útmutatót, ami alapján bárki készíthet otthon maszkot kétfajta anyagból. Akár sálból vagy pólóból is készíthető egészségügyi maszk – tette hozzá.

Forrás: semmelweis.hu

Nagyon fontosnak nevezte, hogy szabályosan viseljék az elkészített maszkokat: mind az orrot, mind a szájat takarni kell. A maszkoknál a hangsúly a moshatóságon van, hiszen a magas – legalább 60 fokos – hőfok elpusztítja a vírus – tette hozzá.

Kitért arra is, azt tapasztalják, hogy a kórházakban nagyon fegyelmezett a személyzet, és betartja az előírásokat, s ez igaz az utcára, is: sokan viselnek maszkot.

Koronavírus-világjárvány (COVID-19)maszkMüller VeronikaSemmelweis Egyetemszájmaszk