Súlyos balesetet követően már egy hónapja nem tudnak műtétet végezni Orosházán

Súlyos balesetet követően már egy hónapja nem tudnak műtétet végezni Orosházán

Orosházán július elseje óta nem végeznek súlyos baleset utáni műtéteket, Békéscsaba és Gyula szállt be helyettesítőnek – tudta meg a 444.

A portál múlt héten több mint 40 kórházi osztályról számolt be, ahol idén orvos- vagy ápolóhiány miatt szüneteltetik az ellátást. Cikkük megjelenését követően viszont többen felhívták a figyelmüket az orosházi traumatológiára, ahol július óta nem végeznek több napos kórházi ellátást igénylő baleseti sebészeti műtéteket.

Az orosházi kórház júniusban közölte, hogy a gyulai és békéscsabai kórház veszi át a betegeket, a sürgősségi osztály és a traumatológiai szakrendelés viszont továbbra is működik.

A 444 megkeresésére a kórház azt válaszolta, hogy „a szünetelő ellátási forma akkor fog véglegesen helyreállni, amikor a minőségi betegellátáshoz szükséges feltételeket a kórház biztosítani tudja.”

Sebők Éva, a Momentum orosházi parlamenti képviselőjének információi szerint ápolóhiány miatt szünetel az ellátás. Ezt Pintér Sándor belügyminiszternek is leírta, amikor az indoklásról és a határidőről érdeklődött. Rétvári Bence államtitkár válaszolt neki, az ápolóhiányt nem tagadta és gyurcsányozott.

egészségügyműtétOrosháza