Új sorozatot indított a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület, amely a jövőben kortárs íróknak is szeretne bemutatkozási teret adni a könyvtárban. Ebből az apropóból május 12-én a szentesi, de vásárhelyi gyökerekkel is büszkélkedő Cserna- Szabó András József Attila -díjas szerző volt a beszélgetőpartnere Benkő Lászlónak, akik többek között a sömmiről és a pacalról értekeztek.
Cserna-Szabó András nevéhez regények, esszék, novellák és gasztronómiai írások egyaránt fűződnek, ezért kapta az est a furcsa csengésű Sömmi pacal címet. Az elnevezés első fele utalás az író betyárregényére, amelyben Rózsa Sándor alakját idézi meg Veszelka Imre elbeszélésében, 19. századi, öző nyelvjárásban. Az itteni tájnyelv nem idegen a szerző számára, hiszen édesapja vásárhelyi lévén a mai napig ezt használja.
Amikor kész lett a könyv elküldte apjának azt, ahogyan annak idején Móricz Zsigmond elküldte a Rózsa Sándor regényét Szegedre Horger Antalnak, akit a József Attila és a Radnóti sztoriból is ismerhetünk. Ő nézte át az őzést, de mivel ő nem volt szegedi, rengeteg hiba maradt benne, mesélte a Vásárhelyi TV-nek Cserna-Szabó. Az apjának is voltak olyan szavak, amikre azt mondta: hogy mög kell néznie.
Végül a kézirat a Cserna-Szabó család vásárhelyi ágánál kötött ki és az itteni rokonok korrektúzták a szöveget. A Sömmi után pedig a pacal úgy került terítékre a beszélgetésen, hogy a szentesi író egy egész könyvet szentelt ennek az alapanyagnak, történetének, receptjeinek, valamint az étel és az irodalom kapcsolatának.
Az a jó regényhős, meséli Cserna-Szabó András, aki már a kezdeti pillanatban megosztó. A pacal is ilyen, ugyanis ennél megosztóbb étel Magyarországon nincs is. Már 10 éve foglalkozik a pacallal, ül a Széchenyi könyvtárban és tekeri a mikrofilm-olvasót, régi szakácskönyveket néz. Elmondta, rengeteg emberrel beszélget, sokszor főzött korábban is pacalt irodalmi esteken, de olyan emberrel még nem találkozott, aki közömbös lett volna iránta.
Cserna- Szabó András azt vallja, hogy kétféle író van, az egyik, aki a saját életét veti papírra, a másik pedig, aki kitalálja történeteit. Magát az utóbbi kategóriába sorolja, azzal a kiegészítéssel, hogy mindig van egy valóság trambulin, ahonnan elrugaszkodik, de sztorijait végül teljesen átkalapálja.