Sokrétű segítséget nyújt már másfél éve a Százszorszép

A Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi Kossuth köre és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület szervezésében működik közel másfél éve a Százszorszép program, melynek célja a segítségnyújtás a női méltóság megőrzésében. A programon belül nemcsak higiéniai csomagokat osztanak rendszeresen a rászoruló lányoknak, asszonyoknak, de életvezetési tanácsokkal is ellátják őket, valamint közösségi programokat, közös kirándulásokat is szerveznek nekik, velük. A programba immár a leendő képviselők közül is többen bekapcsolódtak, köztük a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat egyik megválasztott képviselője is.

Csütörtökön a Csúcsi Olvasókörben tartották a Százszorszép program újabb alkalmát. A nők, asszonyok ilyen módon való megsegítésére egyre nagyobb szükség van, hiszen az infláció miatt elszabadultak az árak a higiéniás termékek terén is.

Minden alkalommal körülbelül nyolcvan-száz csomagot osztanak ki, de ezen felül tanácsadó, felvilágosító előadásokat is tartanak a hölgyeknek, hiszen az a cél, hogy az élet minél több területén egyedül boldoguljanak – számolt be Kecskés Fanni, a Százszorszép egyik önkéntese. Ő maga például jogi előadást tartott már, Horgos Nóra megválasztott képviselő pedig a nyugdíjakkal kapcsolatban világosította fel az asszonyokat.

Többféle előadást terveznek még a hölgyeknek. A gyermekbetegségekről például Dr. Berényi Károly fog majd beszélni, de lesz egy előadás a szájhigiéniáról is. Sokféle témáról szeretnék még tájékoztatni a hölgyeket, ha valaki tud nekik előadást tartani, az ilyen jellegű támogatást is elfogadják – hangsúlyozta Kecskés Fanni.

Az ötlet, hogy szükség lenne egy ilyen programra, az ételosztásokon merült fel, és még most is nagy átfedés van a két projekt által megsegített emberek között. Hirdetésre nem volt szükség, a lehetőség szájról szájra terjedt, addig, amíg most már közel száz lánynak és asszonynak segítenek havi rendszerességgel – ehhez hosszútávon még több támogatóra van szükség, hiszen az önkéntesek forrásai végesek.

A higiéniai csomagokban vannak állandó termékek – tusfürdő, sampon, szappan, tampon, vagy intim betét- de minden hónapban igyekeznek változtatni is egy kicsit, van amikor dezodor, máskor fogkefe vagy fogkrém, arcápoló kerül a csomagba. A programban nem szűrik, hogy valaki valóban szegény-e, de mára egy olyan közösség alakult ki, hogy tudják: mindenki rászoruló, aki itt van.

Két-három hónapja Békésiné Kovács Nikolett, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselője is részt vesz önkéntesként a programban. Szerinte sok vásárhelyi nőnek nehéz visszatérni GYES-ről, gyerekek mellett dolgozni, úgyhogy ők ebben szeretnének segíteni, de, a „nagy önkormányzattal együttműködve”, képzésekkel, felzárkóztató programokkal is támogatnák az asszonyokat – hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy nagy volna az igény ezekre is.

Aki anyagilag tudná támogatni az önkéntesek munkáját, továbbra is megteheti:

Tiszta Vásárhelyért Egyesület

10700158-71188667-51100005

Megjegyzés: higiénia

Békésiné Kovács NikolettBerényi KárolyCigány Nemzetiségi ÖnkormányzathigiéniaHorgos NóraKecskés FanniMindenki Magyarországa MozgalomSzázszorszépTiszta Vásárhelyért egyesület