Sajtótájékoztatót tartott a NICS-HSÚVC

Mindenki számára nyitott és elérhető az egyesület, hamarosan a szakmai terv is összeáll, Szilágyi Csaba pedig negyedik olimpiájára készül.

Sajtótájékoztatót tartott szerdán a Gyarmati Dezső Sportuszodában a NICS-HSÚVC. A klub elnökségéből Kenéz László elnök és Risztov Éva tiszteletbeli elnök, az úszók közül Szilágyi Csaba és Szőke Zita vett részt az eseményen, amelyen több részlet is elhangzott a közeljövővel és a hosszabb távú szakmai munkával kapcsolatban.

A Hód Úszó SE belügyeivel nem foglalkozunk” – jelentette ki Kenéz László, utalva arra, hogy a Hód Úszó augusztus 17-ig kapott haladékot a beolvadással kapcsolatban. Risztov Éva elmondta, az új szakmai koncepció a döntéstől is függ, így egyelőre konkrét terv még nincs, ám az alapok felépítése Bán Sándor vezetőedző és az edzői stáb közreműködésével már elkezdődött.

Mindenkit szeretettel várunk az új egyesületbe. Rendszerünkben hobbi és versenyzési csoport is lesz, kicsi és nagy egyaránt meg fogja találni a helyét. Farkas Andrásnál már lehet jelentkezni oktatásra, az ő 13 éves szakmai munkája megkérdőjelezhetetlen, nagy segítséget jelent az utánpótlás képzésében, akik pedig már kész versenyzők, minden támogatást megkapnak. Szívből remélem, hogy Szilágyi Csaba negyedik olimpiájához mi is hozzá tudunk tenni valamit, én is a negyedik olimpiámon voltam a legeredményesebb” – mondta London olimpiai bajnoka, Risztov Éva, aki hozzátette: szeptember előtt már látni lehet, pontosan milyen csoportok kerülnek kialakításra a klubon belül.

“Mindenki számára elérhető, egységes és komoly összhangot szeretnénk jó kommunikációval, abszolút a gyerekeket szem előtt tartva. Mindenből van kiút, ezt saját tapasztalatomból is állíthatom. Minden gyerek egyéniség, tehetség, és függetlenül attól, hogy hobbiból vagy versenyszinten gondolja, kulcsfontosságú a szerepe az edzői csapatnak. Cél, hogy minden tréner hivatalos oktatást és fejlesztést kapjon a Magyar Úszó Szövetség programja által, hisz ők foglalkoznak a gyerekekkel és általuk a szülőkkel, így elengedhetetlen a szakmai konzultáció.

Egyelőre várnunk kell, de minden kérdésben elérhetőek és nyitottak vagyunk. Van egy nagy, közös terv, amiben mindenki benne van, azokat a feltételeket és összetételeket összeadva és megtartva, ahogy most is működik a város két egyesülete. Ez egy jogi helyzet, és az, hogy a végén milyen szervezet lesz, még nem tudni. Egy biztos: együtt fel tudjuk venni a versenyt a nagy magyar egyesületekkel, hisz ilyen bázis kevés van az országban” – mondta.

A negyedik olimpiájára készülő Szilágyi Csabának nem volt könnyű a járványhelyzet miatt előálló utóbbi időszak. “Nehezen éltem meg az olimpia halasztását, és azt is, hogy két hónapig nem mehettem medencébe. Örülök, hogy május közepén visszatérhettem az edzésekhez és immár intenzíven tudok készülni. Idei célom a decemberi magyar országos bajnokság, hisz egy úszónak nehéz versenyek nélkül csupán az edzésekre koncentrálni” – fogalmazott.

Szőke Zita a magyar válogatott több klasszisával együtt augusztus közepén Rómában, a Sette Colli nemzetközi verseny erős mezőnyében áll rajthoz.

Fotók forrása: Ács Helga

Szöveg: hsuvc.com

HsÚVCúszás