Roma művészeti iskola nyílhat Vásárhelyen

Városunkban járt Varga Gusztáv lovag, előadóművész, zeneszerző, rendező, szövegíró, producer. Nem először volt Hódmezővásárhelyen, helyet keres egy roma művészeti iskola számára – derül ki Dr. Berényi Károly alpolgármester tájékoztatásából.

Az ezzel kapcsolatos legutolsó tárgyaláson a várost Berényin kívül Tóth István roma szakreferens, Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, Otlokán Mihály települési képviselő és Dr. Olasz Ágnes jogi tanácsadó képviselte.

Varga Gusztáv 1991-ben többekkel együtt létrehozta a Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesületet. 1993-ban pedig megnyílt az első iskolájuk Budapesten, majd Miskolcon és Kalocsán. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el munkásságát, amivel a cigányság felemelkedésért addig tett.

Idén tervbe vette, hogy Hódmezővásárhelyen is alapít egy ilyen egyesületi iskolát. Az alpolgármester szerint van is a város tulajdonában megfelelő ingatlan: a volt Dózsa György Általános, majd „Táltos” Alapítványi Iskola üresen álló épülete. Az előzetes tárgyalások alapján a Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület használatra megkapná az épületegyüttest, azzal a feltétellel, hogy azt felújítja és rendeltetésszerűen oktatási intézményként üzemelteti.

Dr. Berényi Károly biztos abban, hogy nem véletlenül választotta városunkatVarga Gusztáv. Városvezetőnk, de a város egésze is már többször bizonyította a kisebbségekkel szembeni toleranciáját, elfogadókészségét – írta.

Dr. Berényi KárolyHódmezővásárhelyiskolaművészetroma