Egy ájulat, még az október sem múlt el és még hol van december 6-a? És máris támadnak a csokimikulások?! Mi lesz még itt?!
Alig hiszünk a szemünknek és a naptárt forgatjuk, hogy vajon tényleg átaludtuk az októbert és a novembert? De nem! És nem is szedtünk vagy szívtunk valamit (kivéve akik megtették), de valóban így van, a boltokban már nagy létszámmal támadnak a csokimikulások.
És mindegyik, a kicsitől a nagyokig, piros sapkájuk gondosan a fejükre húzva, elszántan nyomulnak előre és előre a polcokról.
Pedig nem ők következnek, hanem azok a harcos magyarok, akik elégedett kommenthuszárként, habzó szájjal harsogják teli az internetet a Halloween iránti gyűlölettel (mondván nem magyar az, hanem amerikai!) közben meg titokban odahaza Jack Danielssel öblögetik torkukat, a Mekibe viszik havonta egy hétvégén a családjukat.
De igaz, Trianon-tagadó keresztényként házi pálinkával, Magyar Vagyok Nem Turista! feliratú pólóban a magyarság fogyásán busongva énekli a kedvenc, himnusszá változott dalát. Igaz a szövegével – a meghatottság feltolulása miatt – mindig el-el akadva.
A csokimikulásoknak egyébként a gyerekek (és a kereskedők) örülnek leginkább. Az előbbiek, hogy a következő majd másfél hónapban azért kapnak egyet-egyet (de szigorúan a tortabevonó nélkülit), a kereskedők pedig azért, mert ennyi idő alatt jóval többet lehet eladni, mintha csak két hétig lennének azok a fránya kis mikulások a kínálatukban…