Amerikai szenátorok látogattak Magyarországra október 3-4-én, hogy magyar kormányzati tisztviselőkkel és a civil társadalom képviselőivel találkozzanak – közölte az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége.
A közleményben Jerry Moran szenátort idézték, aki a magyar civil társadalom vezetőivel történt találkozó után azt mondta:
Delegációnk és számos kongresszusi képviselőtársunk egyre nagyobb aggodalommal figyeli Magyarország egyre mélyülő kapcsolatát Oroszországgal, valamint demokratikus intézményeinek folyamatos erózióját Magyarország továbbra is figyelmen kívül hagyja azokat az aggodalmakat, amelyeket a Kínához fűződő kapcsolatainak mélyítése kapcsán fogalmaznak meg szövetségesei és partnerei. Közös érdekünk, hogy országaink szorosan együttműködjenek. Szorgalmazzuk, hogy Magyarország hallgasson szövetségesei aggodalmaira, és ennek megfelelően járjon el.
A Moran szenátor vezette a szenátusi küldöttség tagjai voltak még Susan Collins, John Cornyn, John Boozman és John Hoeven szenátorok is. Mind republikánusok, közülük hárman trumpis-hívek.
A közlemény szerint azért utaztak ide, hogy „magyar kormányzati tisztviselőkkel” is találkozzanak, azonban a továbbiakban már csak arról számolnak be, hogy „a civil társadalom képviselőivel” találkoztak.