Rendőrökre támadt a születésnapozó család – videóval

Kétszer is kivonultak a rendőrök a hangoskodó családhoz, mely születésnapját ünneplő tagja, majd a bátyja is összeakaszkodott velük. Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emeltek vádat két férfi és két nő ellen.

A vádirat szerint augusztus 16-án csendháborítás miatti bejelentésre jelentek meg a rendőrök egy szabolcsi településen, azonban a család a felszólításoknak nem tett eleget, így az újabb hangoskodásról szóló bejelentésre már megerősítő erővel érkezett a helyszínre a rendőrség.

A születésnapját ünneplő férfi ekkor kiment a ház elé és ökölbe szorított kézzel kezdte sértegetni a rendőröket, egyiküket testközelből fenyegetve akarta megakadályozni a szabálysértés miatti intézkedést. Eközben a férfi bátyja is bekapcsolódott a trágárkodó szidalmazásba, majd egy járőrt nagy erővel meglökött, aki ennek következtében elvesztette az egyensúlyát.

Az intézkedésben résztvevő megerősített rendőri jelenlét ellenére a család több ittas állapotú tagja tovább folytatta az agresszív magatartást. A születésnapját ünneplő férfi élettársa azt közölte a rendőrökkel, hogy, ha nem lenne ott a gyermeke, akkor feldarabolná és megszurkálná őket, míg az idősebb férfi a vele szemben intézkedő rendőrt megrántotta és mellkason lökte, egy másik rendőrt pedig lefejelt. A fiatalabb férfi élettársa azért, hogy akadályozza párja megbilincselését, egy lavór vízzel leöntötte a rendőrt, majd a bilincselés közben a kezét ragadta meg, és azt kiabálta, hogy nem vihetik el a férfit.

Miközben újabb rendőri erők és egy mentőegység érkezett a helyszínre, megjelent a férfiak lánytestvére is, aki kezében egy gyermekkel az egyik rendőr irányába futott és megpróbálta arcon ütni, aki azonban sikeresen kitért a támadás elől.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – az elkövetés óta kényszerintézkedés alatt álló – elkövetőket ítélje börtönbüntetésre és mellékbüntetésül közügyektől eltiltásra.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség soron kívül lefolytatta a hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt folytatott nyomozást és vádat emelt két férfi és két nő ellen a Nyíregyházi Járásbíróságon. 

A videón a rendőrre támadó lánytestvér látható.

bíróságcsaládgarázdaságrendőrszabolcsszületésnapügyészségverekedés