Reagált Márki-Zay Péter a vásárhelyi pedofil-ügyben

Az utóbbi időben egyre több országos, a kormányt, illetve a Fideszt támogató személyeket, katolikus papokat érintő pedofil-botrány került napvilágra az sajtóban. Ilyen volt a kecskeméti plébános, Hatházi Róbert ügye, legutóbb pedig egy másik ismert budapesti plébánosé, Pajor Andrásé, amellyel kapcsolatban még folyik a vizsgálat. Reakcióként a Fidesz elkezdte hasonló dolgokkal támadni az ellenzéket, amit egy városunkban megtörtént eset is remekül példáz. Márki-Zay Péter, akit a helyi kormánypárti híroldal szintén belekevert ebbe, most portálunknak és a VTV-nek fejtette ki véleményét a témáról.

Nagyon örülök, hogy Ábrahám Róbert után immár a helyi Fidesz is elhatárolódik a pedofiloktól – jelentette ki a Hódpressnek a polgármester. Elmondta: véleménye szerint aberráltak vannak az ellenzékben is, de csak a Fidesz az, aki pedofilokat menteget, támogat, kitüntet, illetve szabadon enged.

Soha nem támogattuk azt, hogy egy pedofil ellen ne induljon eljárás, vagy hogy szabadon bocsássák, kitüntessék

– tette hozzá a VTV Időben c. adásában. Ennek kapcsán felidézte a februárban kirobbant kegyelmi ügyet, amikor is szerinte úgy adtak át állami kitüntetést Vásárhelyi Jánosnak, hogy akkor már tudhatták róla, hogy mit követett el. A hasonló események a sorába illeszkedik Kaleta Gábor hazamenekítése is, említett egy másik esetet. – A Fideszben, úgy látom, nagy megértés van a pedofilok iránt. […]

Lehetnek ellenzéki beállítottságúak a pedofilok, de hogy ellenzékiek soha nem támogatták és mentegették őket, és nem engedték szabadon őket, az biztos!

– hangsúlyozta.

Azzal a vásárhelyi férfivel kapcsolatban, aki most börtönben ül egy pedofil bűncselekmény miatt, elmondta: – Nagyon sajnálom a kedves feleségét, aki iszonyatos, hogy min kellett átmenjen ennek kapcsán. Megjegyezte, a pár hölgy tagja valóban aktivistájuk volt, mióta azonban a férje ügye zajlott, saját döntésből visszavonult minden közéleti tevékenységtől. A feleség védelmében Márki-Zay Péter elmondta: végtelenül tisztességes, becsületes asszonyként ismerte meg, aki a Démásznál volt kollégája, az ügyfelek nagyon szerették.

Azt látni, hogy őt gyalázzák, meg őt pellengérezik ki, miközben feleségként teljesen ártatlan, még akkor is, ha a férjét jogerősen elítélték. És itt ez a legfontosabb, hogy látszik, amikor nem egy fideszes pedofil ragadozóról van szó, hanem egy magánemberről, aki nem fideszes, akkor tud működni a hatóság. A vásárhelyi pedofil ügyben elítélt embert nem tüntették ki, én nem is mentegették. A hatóság végezte a dolgát, jogerős ítélet született, most börtönben ül. Miért nem végzik a fideszes hatóságok a dolgukat a fideszes pedofilokkal szemben? Ez a botrány!

– fejtette ki véleményét Márki-Zay Péter.

FideszHatházi RóbertKaleta GáborMárki-Zay PéterPAjor AndráspedofíliaVásárhelyvásárhelyi hírekVásárhelyi János