A Fővárosi Közgyűlés 23 igen és 10 nem szavazat mellett úgy döntött, hogy a főváros – illetve cége, a Budapest Közművek – él a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogával. Emlékeztetőül, ez az a terület, ahol az állam arab befektetők bevonásával szeretne egy új, modern városrészt kialakítani, a projekt „Mini-Dubaj”, „Maxi-Dubaj”, vagy „Rákosdubaj” néven híresült el. A szerda kora esti szavazást közel négy óra vita előzte meg, amely a korábbi hódmezővásárhelyi közgyűlések hangulatát idézte. Az előrterjesztésről a Tisza Párt képviselőinek javaslatára végül név szerint szavaztak.
Az utóbbi hetekben nagy port kavart a kormánynak az a terve, hogy a Rákosrendező pályaudvar rozsdaövezetében arab befektetők bevonásával új városrészt szeretnének létrehozni. Az ellenzék kemény kritikát fogalmazott meg a projektről, amely leginkább a „Mini-Dubaj” néven híresült el. A szerződés részletei a magyar állam és az Emírségek között sem voltak hozzáférhetők addig, amíg Karácsony Gergely nyomására nyilvánosságra nem kerültek. Ezekből derült ki többek között az is, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van a területre.
A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén tárgyalta, hogy Budapest éljen-e ezzel a jogával. Az már világos volt, hogy meglesz az ehhez szükséges támogató többség, hiszen Magyar Péter előre bejelentette, hogy a Tisza 10 képviselője támogatja a javaslatot. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője kedden harcos posztban állt ki az ellen, hogy „Nemzeti Együttbűnözés Rendszere egy arab enklávét hozzon létre letelepedési kötvényekkel és aranyvízumokkal” Budapest egyik legértékesebb befektetési terültén.
A szavazást nagyon hosszú, csaknem négy órás vita előzte meg, melynek során egy ponton a Tisza Párt képviselői kivonultak, miután a közgyűlés nem fogadta el egyik, cégvezetői pályázatokról tett javaslatukat. Karácsony a kormány projektjét „a magyar történelem legnagyobb ingatlanmutyijának nevezte”, szerinte „nincs olyan eleme ennek a projektnek, ami ne lenne teljesen ellentétes azzal, ami ennek a városnak az érdeke„.
A közgyűlésen amellett, hogy hivatalosan is kimondták, hogy a főváros él jogával és megveszi a területet, arról is határoztak, hogy az arab befektető által tervezett beruházás ebben a formában ellentétes Budapest érdekeivel. Budapest a saját alapelvei szerint fejlesztené a területet, elsősorban a lakhatási válságot enyhítő beruházásokkal. Az általuk a területre elképzelt Parkváros terveit már 2023 végén bemutatták.
A hosszas vita után – amelyről a Telex részletesen beszámolt – a Tisza kérésére név szerinti szavazást rendeltek el, így szólításra minden képviselőnek egyenként kellett bemondania, hogyan szavaz Rákosrendezővel kapcsolatban.
Igennel szavazott (tehát arra, hogy Budapest éljen az elővásárlási jogával):
- Karácsony Gergely, a DK, az MSZP és a Párbeszéd 6 képviselője,
- a Podmaniczky Mozgalom 3 képviselője,
- a Kutyapárt 3 képviselője és
- a Tisza Párt 10 képviselője.
Nemmel szavazott:
- a Fidesz–KDNP 10 képviselője.
Ezzel tehát Karácsony Gergely és Vitézy Dávid Rákosrendezővel kapcsolatos előterjesztését elfogadta a Fővárosi Közgyűlés többsége.
Hogy a projektet a fővárosnak sikerül-e végül megakadályozni, kérdéses, hiszen az utóbbi hetekben az is kiderült, komoly pénzérdekek húzódhatnak „Rákosdubaj” mögött.