Tegnap megírtuk, hogy már nem Majzik Attila a Promenád 24 főszerkesztője. A volt rádiós műsorvezető, aki a Délmagyarországnál is dolgozott, csak november vége óta töltötte be a posztot. A mai napon sikerült elérnünk az ex-főszerkesztőt, aki röviden nyilatkozott nekünk arról, ami történt.
Majzik Attila már nem szerepel a Promenád24 impresszumában – írtuk meg tegnap, akkor még azt sejtve, hogy akár összefüggés lehet a hírportálon december végén megjelent, az országos sajtó ingerküszöbét is megütő, egy kutyapárti aktivistáról érzékeny személyes adatokat nyilvánosságra hozó írás, és a médiaszakember távozása között.
Attilát tegnap telefonon próbáltunk elérni, sikertelenül, majd emailben a Promenád24 szerkesztőségét is megkerestük – egyelőre nem válaszoltak. A mai napon a közösségi oldalán küldtünk üzenetet a volt főszerkesztőnek, amire válaszolt is. Azt írta, próbaidő alatt kapta meg még december 18-án a felmondását, amit ezért nem is kellett indokolni.
A döntést elfogadtam és azonnal alá is írtam, így azóta semmilyen kapcsolatom nincs a céggel, és nem is szeretném, ha bármilyen kapcsolatba is kerülnék azzal. Az ott megjelenő tartalmakról magánemberként megvan a véleményem, de erről bővebben nem szeretnék nyilatkozni
– közölte.
Azért az egy kicsit érdekes, hogy egy december 19-én megjelent cikkben, amelyben arról számolnak be, hogy a Rádió7 és a Promenád24 csapata ajándékokat vitt a vásárhelyi kórházba, még főszerkesztőként hivatkoznak Majzik Attilára.
Mindenesetre úgy tűnik, a helyi kormánypárti (Lázár-párti) hírportál igen gyorsan „fogyasztja” a főszerkesztőket az utóbbi időben, szeptember közepén váltotta Pintér M. Lajost Megyeri József, majd alig több mint két hónappal később őt is leváltották, akkor került Megyeri posztjára Majzik Attila. Most pedig, az impresszumuk szerint legalábbis, nincsen főszerkesztőjük…