Prizma Food Kft: január előtt ízfokozók is voltak az ételekben – megállapodtak a Flamand Pékséggel is

Elfogadta a közgyűlés Prizma Food Kft. beszámolóját a közétkeztetési dolgozók továbbfoglalkoztatásáról. A Prizma cégcsoport vezérigazgató-helyettese szerint a minisztériumi rendeletet eddig nem tartották be a városban a közétkeztetés során, ám nekik ezt már be kell tartani. Annak is szakmai okai voltak, hogy az első héten néhány gyerek leves helyett ásványvizet kapott, de szerencsére az elégedettségi számok emelkednek.

A témával kapcsolatban Boros Attila, a Prizma cégcsoport vezérigazgató-helyettese a közgyűlés grémiuma előtt elmondta, hogy a 2011-es Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete így betartható. Ők, amikor átvették a szolgáltatást, akkor találtak ízfokozókat is a raktáron, amely nem méreg, hangsúlyozta, de így tudják a rendeletet betartani. Szerinte egy gyermek esetében, aki nem tudatos ételfogyasztó még, természetes, ha annyit érzékel, hogy eddig jó volt az étel, most már nem.

Kitért arra is, hogy számos, elmondása szerint több mint tíz cikk jelent meg az ételük minőségéről és mennyiségéről, és fokozatosan ellenőriztek, de ezeknek a mintegy 70%-a minden alapot nélkülöző volt.

Az első hetek nyögvenyelős indulásának a beszállítókkal való megállapodások, az új beszállítók és az új megállapodások is az okai voltak. Az első héten érkező panaszok 40%-a a beszállításból eredő problémákból keletkezett. Ám azt is elmondta Boros, hogy a régi beszállítók 80%-ával megállapodtak, köztük a vásárhelyi Flamand Pékséggel is, akit pedig előzetesen az átalakítás nagy vesztesének írtak le sok helyütt.

Az első héten rendszeres panaszok érkeztek például a levesre, ami, ahogy írták, csupán víz volt. Boros Attila elmondta, azt kell tudni, hogy 168 olyan gyermek van Vásárhelyen és környékén, akik érzékeny ellátásra szorulnak, és közülük 34-nek a papírjait különböző okokból nem kapták meg. A cégnél lévő dietetikus névre szólóan állítja össze az ilyen gyerekek adagját. Papír híján így egy teljes érzékeny adagot adtak nekik, ezért lehetett az, hogy a leves helyett valójában csak ásványvizet kaptak. Hódmezővásárhelyen ráadásul sok a tartósítószermentes diétára szoruló gyermek, a cég ellátásában országosan van 3 ilyen fő van, Vásárhelyen pedig 16.

Elmondta, ők apolitikus cég, Orosházán például a helyi Fidesz-KDNP áll mellettük teljes vállszélességgel, az ellenzék pedig kritikákat fogalmaz meg a működésükkel kapcsolatban. Hódmezővásárhelyre kialakítottak egy egyedi, új étlapstruktúrát, amiben próbálnak viszonyulni ahhoz, hogy a városban az emberek édesszájúak.

Azt is elmondta, történtek hibák az adagok kimérésénél, jártak pórul később érkezők, de mindenkit kárpótoltak és a jövőben is, ha ilyen előfordul, kárpótolni fognak. A Kalmárban is kinyitották a szülőknek a konyhát, 14 szülő élt a kóstolás lehetőségével, közülük 3 azt jelezte, hogy nem jó minőségű az étel, 11 jó vagy nagyon jó minősítést adott. Az előző év végi adathoz képest 74-gyel kevesebb az adagok létszáma.

Boros beszélt a Serháztér utcai konyha ideiglenes bezárásáról, az eljárást nem tartotta fairnek.

Boros Attila, Benkő Zsolt szavaira reagálva, aki kérte, hogyha tudják, még bővítsék a helyi beszállítók körét, azt a kérést fogalmazta meg, hogy bárki, akár egy képviselő, aki tud ilyen cégről, jelezze feléjük, de tudomásuk szerint a városban és környékén kevés a beszállító.

Benkő Zsoltot egyébként 1 szülő hívta fel az étel mennyiségével kapcsolatban. Dr. Bálint Gabriellát viszont sok idős ember keresi meg, mondta, akik már nem tudnak és nem fognak étkezési szokásaikon változtatni. Ők nem elégedettek az étellel, és neki, mint intézményvezetőnek velük, valamint a halmozottan hátrányos helyzetűekkel és a rá bízott gyerekekkel kell szolidárisnak lenni, és így is tesz.

A közétkeztetési dolgozók továbbfoglalkoztatásáról szóló beszámolót, – amely alapján a korábbi közétkeztetési intézmény 101 dolgozójából 5 főt átvett a Polgármesteri Hivatal, 6 fő nem nem fogadta el a Prizma Food Kft. ajánlatát, – a közgyűlés 13 igen 1 nem, 1 tartózkodással elfogadta.

Közétkeztetés