Potyautas bántalmazta a kalauznőt

A Budapest-Békéscsaba között közlekedő vonat egyik utasa elaludt, majd mikor a kalauznő felkeltette, az közölte, nincs jegye, pótdíjat pedig nem hajlandó fizetni, majd kilökte a fülkéből a kalauznőt, aki nekiesett a folyosó kapaszkodójának. A potyautas azután menekült el, hogy kihívták a rendőrséget.

A Monori Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki menetjegy nélkül utazott a vonaton és bántalmazta a jegyvizsgálót.

A vádirat szerint az elkövető 2023 decemberében a Budapest-Békéscsaba között közlekedő vonaton utazva elaludt. Ecser térségében felkeltette őt a jegyvizsgáló – az ügy sértettje – és kérte a menetjegyét. A férfi közölte, hogy nincs jegye és nem hajlandó pótdíjat sem fizetni, illetve az iratait sem adja át. A nő ekkor felszólította, hogy a következő megállóban szálljon le a vonatról.

A férfi ekkor szidalmazni kezdte a kalauzt és ki akarta zavarni a fülkéből, de mivel az nem tágított, a férfi felállt és kilökte a fülkéből. A sértett a fülkéből kizuhanva nekiesett a folyosón lévő kapaszkodónak. Az elkövető ezután magára zárta a fülkét és visszafeküdt az ülésekre.

Miután a kalauznő intézkedett a vonat megállításáról, több utas segítségével együtt megkísérelte a vádlottat távozásra bírni, aki azonban továbbra sem volt hajlandó együttműködni.

Végül a jegyvizsgáló értesítette a rendőrséget. Erről tudomást szerezve az elkövető sietve elhagyta a vonatot és elmenekült.

A Monori Járási Ügyészség az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.

Békéscsabaerőszakkalauzpotyautasvonat