Pörköltet és süteményt adtak a vásárhelyi mentősöknek

Egy összefogásnak köszönhetően szombaton meleg ételt kaptak a Hódmezővásárhelyi Mentőállomás munkatársai. Az alkalom apropója a hála kifejezése azon emberek felé, akik nap mint nap életet mentenek.

Fotó: Polgármesteri Hivatal Gyorshír Szolgálat

Balázs György 40 éve – többek között a mentősöknek köszönhetően – túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget. Most arra gondolt hálaképpen megszervezi, hogy a vásárhelyi mentőszolgálatnak meleg ételt vigyen, hiszen ők azok, akik a vírus kezelésében a frontvonalon állnak.

Az ötletet felkarolta dr. Márki-Zay Péter polgármester, dr. Berényi Károly alpolgármester, Gyöngyösi Ferenc képviselő és Déri Róbert, aki elkészítette az ételt. Amikor szombat délben átadták a nagy bogrács pörköltet, éppen ott járt Benczúr Sándor cukrászmester, aki a Marcipán cukrászda finomságait hozta a mentősöknek. A mentősök hálásan köszönték a gondoskodást. A köszönéskor ökölpacsival helyettesített kézfogás után, kézfertőtlenítés következett.

A Marcipán Cukrászda ajándéka

Az esemény támogatói:

-Márki-Zay Péter polgármester


-Németh László Atya, a Belvárosi Római Katolikus templom plébánosa

-Gyöngyösi Ferenc képviselő 

– Vásárhelyi Hús Kft-Dr. Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos
-Sós Árpád  – Flamand Pékség-Benczúr Sándor 

– Marcipán Cukrászda

-Vörös József  – Zöldség-gyümölcs üzlet, Klauzál u.

-Papp István és Pappné Bába Andrea -Árpád Fejedelem Patika (BENU GYÓGYSZERTÁR)-Karsai Andrea és Sebők Mihály – Bivaly Söröző-

-Déri Róbert és kedves felesége ( a Robi a pörköltet, míg a felesége a tarhonyát főzte 9

adományHódmezővásárhelymentőállomáspörköltsütemény