Pogácsatésztát is gyúrtak a Szabadság téri óvoda Luca-napján

Árpát ültettek, de mesét is hallgattak – méghozzá profi mesemondótól – a Szabadság téri óvodába járó gyerekek, felidézve a néphagyományokat.

Bár a Luca-napi pogácsa tegnap kisült, de a Klímanócskák, azaz a Szabadság téri óvodába járó gyerekek ma nagy élvezettel szórták a lisztet, gyúrták a tésztát, szaggatták a pogácsát, és a boszorkányokat is elkészítették, hogy felidézzék a népi hagyományokat. Nem maradt el a búzaültetés sem, annak ellenére, hogy ezen a napon nem szabad dolgozni (és pénzt sem kölcsön adni). A hagymakalendárium segítségével azt is megjósolták, jövőre mely hónapok lesznek majd csapadékosak, s melyek szárazak.

A gyerekek nagy igyekezettel csináltak mindent, majd óriási érdeklődéssel hallgatták meg Bartók Ágota mesemondó meséjét.

Csillogó szemekkel hallgatták a gyerekek Bartók Ágota mesemondót

– A gyerekek nagyon jól tudják, hogy ma nem szabad sütni-főzni, de takarítani sem, mert akkor odalesz a szerencsénk. Ez a Luca-nap – melyet minden évben megünneplünk – azért is különleges, mert megnyertük a Meseszó Egyesület „Szálljon a meseszó!” pályázatát, így most egy okleveles mesemondó érkezett hozzánk. Nagyon-nagy szerepük van a meséknek a gyerekek életében, mert azok tanító ereje, bölcsessége révén fejleszti az érzelmi intelligenciájukat és a fantáziavilágukat is – mondta Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócskák program szakmai vezetője, mesterpedagógus.

Bartók Ágota aztán az élőszóval mondott mesével varázsolta el a gyerekeket, akik végül a Luca pogácsákat is elmajszolták.

HódmezővásárhelyKlímanócskákLuca-napSzanadság téri óvodaVásárhelyvásárhelyi hírek