Pezsgővel koccintottak Erzsike néni 100. születésnapjára

Pezsgővel koccintott Márki-Zay Péter és Gál Imréné, Gila Erzsébet, az utóbbi századik születésnapja alkalmából ma a Kovács-Kűry Időskorúak Otthonban. Erzsike néni a hosszú élet titkát is elárulta.

Az ünnepelt megkapta a miniszterelnök köszöntő oklevelét s fia, lánya és unokái is köszöntötték.

A nemrégiben még szegvári otthonában élő Erzsike néni 1923. július 19-én született, s szüleivel és Anna testvérével sokáig Gyálán lakott. Az első három osztály elvégzése után költözött a családja Szegvárra. Ahol aztán felnevelkedett, s nem régen még maga is lakott.

Erzsike néni elárulta a hosszú élet titkát. Nála már bevált


Az ünnepelt étvágya olyan mint a farkasé, ráadásul szereti is az otthonban kapott ételt, de jókat beszélget a nála fiatalabb, csak 99 éves szobatársával. Ma is jó egészségnek örvend, igaz a lába és a térdei fájnak.

Erzsike néni 2 hónapja lakik az otthonban, ugyanis megunta, hogy egyedül van otthon – hiába látogatta meg a családtagjai naponta három alkalommal is. Itt azonban nagyon jól érzi magát.

Az ünnepelttel alkoholmentes pezsgővel koccintottak. Erzsike néni napszámba járt, de dolgozott cselédként a szentesi téglagyárban és de óvodában is. Fiatal korában szeretett táncolni, sőt két évet tánciskolába is járt, itt ismerkedett meg a barátnője testvérével, akivel 1950-ben házasodtak össze. Két gyermekük született: Imre és Erzsébet, s ma már öt unokájára és két dédunokájára lehet büszke.

Erzsike néni és családja Márki-Zay Péterrel közös fotóra is összeálltak

Férje 1989-ben hunyt el, s azóta egyedül élt, s bár a szegvári nyugdíjas klub tagjaként bejárta az országot, hiszen mindig szeretett utazni
– A nyugodt élet a hosszú élet titka. De nem szeretnék még száz évet élni – árulta el a köszöntésekor, ahogy azt is, hogy az otthonban élők édességekkel külön is kedveskedtek neki.

100 évesKovács-Küry Időskorúak OtthonaMárki-Zay Péter