Pénzt osztott a Pénzügyminisztérium – ezúttal fontos dolgokra is

Nem mindig jellemző ez ugyanis a kormány járvány alatti pénzosztásaira. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása azonban most fontos pontokat, támogatási elemeket is tartalmaz.

Az év végi 861,8 milliárd forintos költségvetési támogatásnak számos eleme olyan, amely egy-egy fejlesztés vagy beruházás jövő évi előfinanszírozását jelenti – emelte ki a minisztérium. A pénzt többek között a következőképpen használják fel:

  • 28,6 milliárd forintos plusz juttatás az önkormányzatoknak,
  • A kórházak adósságfinanszírozására 44,5 milliárd forintot költ a kormány,
  • a Nemzeti Oltóanyaggyár megvalósításának előkészítése,
  • 4 milliárd forint a szálláshely-szolgáltatók meghiúsuló foglalásaiból eredő bevételkiesés részleges megtérítésére,
  • mentőállomás létesítése
  • fővárosi kórházak fertőtlenítési célú felújítása
  • Budapest Diákváros-fejlesztés projekt elindítása

Azért ebből az körből sem maradnak ki az egyházi fejlesztések, például a kolozsvári Szent Mihály templom, valamint a szamosújvári ferences kolostor rekonstrukciója és a zentai kis zsinagóga épületének felújítása. De jut pénz a tehetséggondozó programokra is.

Hozzátették, továbbra is azzal számolnak, hogy a járvány következményeként a bruttó hazai termék 6,4 százalékkal csökken az idei év egészében, míg a hiány a GDP kilenc százaléka körül alakul. A közleményben azt is írják, a következő években is cél marad a költségvetési hiány és az adósság csökkentése.

Forrás: HVG

költségvetéspénzPénzügyminisztérium