Pályaorientációs napot tartottak a Cseresnyésben

Rendhagyó időpontban, szombaton délelőtt is nagy zsongás volt a Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium Digitális Közösségi Alkotóműhelyében, hiszen pályaorientációs napot tartottak.

A vendégek a Varga Tamás Általános Iskola 7. a osztályos tanulói voltak. Két csoportban ismerkedtek a digitális világ valóságos 3D alkotásaival és azok tervezésével. A megálmodott formákat, Tinkercad program segítségével, Craft Ware programmal nyomtatható formába transzportálásával, Craftbot+ nyomtatóinkon valóságos 3D formákat öltöttek a fantáziájuk szüleményei. Beüzemelték a lézergravírozót is.

A fiúk-lányok nehezen indultak haza, mert még mindenkinek lett volna egy-két projektje, amit meg szeretett volna valósítani.  Evés közben megjött az étvágy. Megnyugtatták a gyerekeket, hogy nem egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt a szombati, és akár a nyári táborba is jelentkezhetnek, mivel akkor ismét lesz DKA tábor.

3DCseresnyéskollégium