OVSZ: félszáznál több helyen várnak véradókat országszerte

Országszerte több mint 50 helyszínen szerveznek véradást, a helyszínek és időpontok az ovsz.hu és a veradas.hu oldalon követhetők – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) véradásszervezője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Ohnsorge Éva tájékoztatása szerint szerdán 49 helyszínen 1273-en mentek el vért adni, ez mintegy 20 százalékkal maradt el a várakozásaiktól.

Elmondta, a kórházaktól 752 igény érkezett, ebből a legnagyobb, 22 egység vérre vonatkozó kérés a Fejér Megyei Szent György Kórház intenzív osztályán fekvő egyik beteg gyógyulását segítette. A legtöbben, 114-en a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárában szervezett eseményen adtak vért.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a vérkészítmények felhasználhatósága időben korlátozott, ezért fontos a rendszeres véradás. Megjegyezte, a nők évente négyszer, a férfiak ötször tudnak vért adni.

A Magyar Vöröskereszt internetes kampányt indított azzal a céllal, hogy a közösségi média felületein elérhető véradási helyszínkereső segítségével minél többen megtalálják a hozzájuk közeli véradópontot – hangzott el műsorban.

véradás