Óvintézkedések az FCC telephelyén

A koronavírus-járvány miatt az FCC hódmezővásárhelyi telephelyére is új szabályokat betartva léphetnek be a dolgozók és az üzleti partnerek. Közleményük szerint március 30-tól, hétfőtől:

  • Teherautó sofőrök és kísérőik, valamint karbantartást végző személyek, illetve valamennyi külsős személy arcmaszk használatával, annak hiánya esetén a száj és orr teljes elfedését biztosító sál alkalmazásával, kézfertőtlenítést követően léphetnek be telephelyeinkre. Az egyéni védőfelszerelések biztosítása a munkáltatóik feladata.
  • A teherautó sofőrök csak a hulladék kezelésével kapcsolatban hagyhatják el a vezetőfülkét.
  • Kerüljük a szokásos üdvözlési formákat – kézfogás – és az egyéb testi kontaktusokat.
  • Mobiltelefon másnak való átadása TILOS.
  • A belépni kívánó személynek nyilatkoznia kell, hogy a belépésétől számított 14 napon belül a koronavírus járvány szempontjából kockázatosnak minősített országok valamelyikében járt-e.
  • Az iroda épületbe belépő személyek testhőmérséklete mérésre kerül. 37,5 Celsius fok feletti mérési eredmény esetén az érintett személy belépése megtagadásra kerül.
  • Adminisztrációs területen (szállító és mérlegjegy kiállítása) csak az erre kialakított átadó ablakot használhatják ügyintézésre.
  • Mind a lakossági, mind az egyéb partnerekkel való kapcsolattartást korlátozzuk a telefonos, email-es és egyéb elektronikus módokra.
  • A fenti utasításokat figyelmen kívül hagyó személyek azonnali hatállyal kitiltásra kerülnek.
FCCkoronavírus