Oroszországban betiltották a 444-et

A magyar kormánnyal rendszerint kritikus 444.hu – amelynek munkatársai az utóbbi hetekben többször is feszült hangulatú riportot készítettek az orosz titkosszolgálatok kapcsán Szijjártó Péterrel – egyedüli magyar sajtóorgánumként tiltólistára került Oroszországban.

„A 444.hu az egyetlen magyar híroldal, ami felkerült az orosz külügyminisztérium ma kiadott tiltólistájára. Június 25-étől ugyanis 81 európai hírszolgáltató elérését korlátozta a putyini rezsim, amelyeket országonként fel is sorolnak a minisztériumi honlapon” – tette közzé a hírportál kedden kora délután.

A feketelista puklikálását az orosz külügy azzal indokolta, hogy ezt válaszlépésnek szánják, mivel Európai Unió Tanácsa májusban megszavazta három oroszországi médium unión belüli betiltását. Ez a rendelkezés szintén június 25-én lép hatályba. A 81 európai médium közé az orosz közlemény szerint olyan médiaszolgáltatókat gyűjtöttek össze, amelyek – külügyminisztérium megítélése szerint – hamis információkat terjeszt az ukrajnai „különleges katonai művelettel” kapcsolatban.

„Az ilyen események alakulásáért kizárólag az Európai Unió vezetése és az ezt a döntést támogató országok felelnek. Abban az esetben, ha az orosz médiával szembeni korlátozásokat feloldják, az orosz fél szintén felülvizsgálja döntését az említett médiaoperátorokra vonatkozóan” – idézi a 444 a közleményt.

A lista országonként sorolja fel a betiltott médiumokat, illetve szerepel rajta néhány összeurópai hírszolgáltató, köztük az Agence Europe és a Politico.

444.huhírportállistaOroszországtiltás