Orbán Viktor: Sosem fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdái Brüsszelben vannak

A tavalyihoz hasonlóan december 21-én, szombaton, a Karmelitában tartotta évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor miniszterelnök, ahol beszélt többek között egy kihívóval folytatott vita lehetőségéről is beszélt.

Magyar Péter és az általa többször kezdeményezett vita is felmerült az újságírói kérdések között. Orbán Viktor szerint az agresszív hőbörgés nevű politikai jelenség megjelent a magyar közéletben, de ezt szerinte nem Menczer Tamás kezdte. Úgy véli, a kormánynak nem az a dolga, hogy az ellenzékkel foglalkozzon, azt meg kell hagyni a pártoknak, a kormánynak az országgal kell foglalkoznia. Ezért ő nem is vesz részt az ilyen vitákban. Azt pedig, hogy majd lesz-e kihívó és azzal lesz vita, arról akkor kell beszélni, ha ott leszünk.

Sosem fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdái Brüsszelben vannak

– szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ő a brüsszeliekkel vitatkozik.

A sajtótájékoztatón miniszterelnök – ugyancsak kérdésre válaszolva – civilizációs korlátnak nevezte, hogy a választások előtt mennyivel nyúlnak bele a szabályokba. „Az járt mindig jól, aki higgadt és nyugodt maradt és a választási rendszert a voksolás előtt egy évvel már nem írta át” – mondta, a törvényi előírásoknak megfelelőnek nevezte, hogy nemrég átrajzolták a kerülettérképet. „A rövid válaszom, hogy nem készülünk már ilyen módosításra” – jelentette ki.

agresszív hőbörgésBrüsszelFidesz-KDNPkihívóMagyar Péterminiszterelnöknemzetközi sajtótájékoztatóOrbán ViktorTisza PártVálasztásvita