Orbán szerint az utolsó baloldali párt is ott végzi majd, ahol 56 szelleme szerint végeznie kell

Orbán szerint az utolsó baloldali párt is ott végzi majd, ahol 56 szelleme szerint végeznie kell

Válogatott közönség előtt, a sajtót kizárva, Facebookos közvetítésen keresztül mondta el október 23-i beszédét a miniszterelnök Veszprémben.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország minden városának és falujának megvan a maga 1956-ja. „És mindegyik szolgál valamilyen tanulsággal és mindegyik része a mi nagy, közös 56-os szabadságharcunknak” – tette hozzá.

Éppen ezért hibának tartja ha valaki 1956-ot csak a főváros forradalmának látja. ,,Ezért méltó és igazságos, hogy ma itt, Veszprémben hajtunk fejet az 56-os szabadságharcosok előtt”.

A pontos számok nem ismeretesek, úgy tartják, az utcai harcokban és sortüzekben mintegy 3 ezren estek el és 20 ezren sebesültek meg, a kommunista megtorlást pedig mintegy 200 embert küldött a halálba, 13 ezret pedig a börtönbe – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő kifejtette, a magyar lovagias nép, néha túlságosan is, ezért fordul elő velünk újra és újra, hogy azok fordulnak ellenünk, akiket védünk.

Akikkel 1989-ben szemben álltunk, azokat az 56-ban magyarok ellen elkövetett bűnök emelték hatalomba, ezért hatalmuk ingatag lábakon állt – emelte ki a kormányfő, hozzátéve, hogy nyilvánosan kellett eltemetniük az addig titkolt áldozatok földi maradványait. De amint eltemették testüket, kiszabadult a lelkük.

A miniszterelnök leszögezte, az MSZMP utódpártja már „mikroszkopikus méretű”, és az utolsó kommunisták menekülőútjaként szervezett utolsó baloldali párt is ott végzi majd, ahol 56 szelleme szerint végeznie kell.

Nekünk 89-ben csak az volt a dolgunk, hogy befejezzük, amit az 56-osok elkezdtek, csak annyi bátorságot kellett összegyűjteni, hogy rájuk kiáltsunk: a király meztelen

– hangsúlyozta.

1956kommunizmusmegemlékezésoktóber 23.Orbán ViktorVeszprém