Óránként száz hullócsillagot is láthatunk holnap hajnalban

Jövő hétfőn tetőzik a Perseida meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni – írták a közleményben. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején. A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható.

A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak – olvasható a közleményben.

A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még Perseidák egészen augusztus végéig.

hullócsillagmegfigyelésmeteorraj