Ok nélkül bántalmaztak súlyosan külföldieket a biztonsági őrök a fővárosban – videóval

A négy biztonsági őr gázspray-vel fújta le a brazil férfiakat, majd egyiküket fojtófogásba vitte és előkerült egy vipera is, mellyel egy másik sértettet le is ütöttek – minden különösebb ok nélkül.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt, és börtön- valamint fegyházbüntetést indítványozott 4 biztonsági őr ellen, akik békésen szórakozó brazil állampolgárokra támadtak, egyiküknek életveszélyes sérülést okoztak.

A vádirat lényege szerint a 4 vádlott egy VII. kerületi szórakozóhely biztonsági szolgálatának tagjai voltak. 2023. június 4-én együtt dolgoztak, egyikük – egy 38 éves férfi – volt a szolgálatvezető. A szórakozóhelyen szórakozott egy brazil állampolgárságú férfi és két – szintén brazil – barátja. Később a 3 brazil férfi az utcán beszélgetett és nevetgélt, ami  – külön ok nélkül – zavarni kezdte az őröket, ezért az egyik odament, hogy megpróbálja őket távozásra bírni. 3 óra előtt az egyik vádlott a brazil állampolgárokat gázspray-vel lefújta, amire ketten elmentek. Az egyik sértett azonban az utca túloldaláról perceken át felháborodottan gesztikulált, mutogatott a biztonsági őrök felé. Ezt látva a 41 éves vádlott gázspray-vel közvetlen közelről a sértett arcába fújt.

A sértett igyekezett a szemébe fújt permetet kimosni, és az utca túloldaláról továbbra is a biztonsági őrök felé gesztikulált. A sértett egy konténerből kivett egy üres italos üveget, azt kezében tartva gesztikulált tovább. Ezután a vádlottak körbevették, az egyik gázspray-vel felé fújt, ekkor a sértett az üveget felemelte, de nem támadott. Az egyik őr viszont a sértett nyakát fojtófogásba szorította, a fejét többször egy épület falába verte, majd az elkábult sértettet a földre dobta. Három támadó – a gázsprayt használón kívül – a földre került külföldit tovább bántalmazta. Egyikük a békítő szándékkal közbe lépni igyekvő brazil barátját is megütötte és olyan erősen megrúgta, hogy akár súlyos sérülést is okozhatott volna. A gázsprayt használó társa arcon fújta ezt a sértettet is. A férfiak a földre került másik sértettet vonszolták, és csak azután engedték el, hogy a kezével egy bankautomata oldalán kopogni kezdett, kérve az elkövetőket, hogy hagyják abba a verést. A gázsprayt használó férfi ekkor elővett egy ún. viperát és azzal fenyegetőzött, illetve egyik társa megalázó módon tarkón ütötte a földre került sértettet.

A megtámadott külföldi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség 3 támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a másik sértettet megrúgó őrt ezen túl súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is, a gázsprayt használó és viperával fenyegető férfit – mint többszörös visszaesőt – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyészség velük szemben szabadságvesztés kiszabására és biztonsági őri foglalkozástól eltiltásra tett indítványt a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádiratában. A gázsprayt használó 41 éves férfi esetében az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, illetve rendelje el egy korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását is.

A nyomozás korábbi szakaszában a vádlottak bűnügyi felügyelet alatt álltak, 2 támadó egy ideig letartóztatásban is volt.

A videón az látható, amikor az egyik elkövető lefújja gázsprayvel az egyik sértettet, akire később rátámadtak. 

biztonsági őrgázspray.külföldi