Nyolcvannégyen buktak le tegnap bűncselekmény elkövetése közben

A rendőrök tegnap 221 embert állítottak elő, köztük 90 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Magyarország területén szeptember 30-án 0 óra és 24 óra között a rendőrök 45 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 12 súlyos és 33 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 216 személyt fogott el, közülük 38 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 84 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 221 embert állítottak elő, köztük 90 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 93 esetben történt.

bűncselekménykörözöttOrszágos Rendőr-főkapitányságrendőr