Nyolcan maradtak a magyar űrhajósjelöltek

A 244 jelentkező listája mára 8 fősre szűkült, és a légierővel közösen végrehajtott teszteket követően az év végén választjuk ki azt a 4 űrhajós jelöltet, akik végigcsinálják majd a teljes felkészülést – írta Szijjártó Péter miniszter.

Bár Magyarország nem tartozik a legnagyobb országok közé az űripar tekintetében, mégis tiszteletre méltó eredményt értünk el. Az elmúlt 50 évben több mint 140 magyar eszköz járt az űrben, és mind sikerrel teljesítette a küldetését.

Új és fontos mérföldkő a nemzeti űrhajós program. 2025-ben egy magyar kutató űrhajós 30 napot fog tölteni a Nemzetközi Űrállomáson, melynek során magyar gyártmányú eszközökkel és technológiai fejlesztésekkel fog kísérleteket és teszteket végezni – tette hozzá.

Az MTI tudósítása szerint ez Magyarország valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió dollár értékű űrprogramja. A HUNOR nevű program keretében, az amerikai Axiom Space együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz részt egy magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson. Itt tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára. A küldetésre 244 személy jelentkezett, köztük 39 nő.

***

Két magyar járt eddig a világűrben!

Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor, indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén. Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut–6 űrállomással, ahol a személyzet Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket.

A magyar származású Charles Simonyi, azaz Simonnyi Károly második magyarként kétszer is járt a világűrben. Ő volt a Nemzetközi Űrállomás eddigi ötödik és hetedik űrturista-látogatója. vezetésével fejlesztették ki a Microsoft később legjövedelmezőbb termékeit, a Wordöt és az Excelt, illetve az utóbbi elődjét.

Charles Simonyi egyébként annak idején a Nemzetközi Űrállomásból leköszönt Hegyi Lórándnak, a Vásárhelyi rádióamatőr klub elnökének is.

charles simonyifarkas bertalanhegyi lóránd