Nyeregben élvezik az életet a vásárhelyi biciklisek

Élet- és balesetveszélyes helyzetbe hozzák magukat és másokat is azok a kerékpárosok, akik még akkor sem szállnak le járművük nyergéből, amikor nagyon muszáj lenne.

Fittyet hánynak a vásárhelyi kerékpárosok a Kresz-tábláknak – panaszkodott egyik olvasónk, aki majdnem elgázolta a Lázár utca-Deák Ferenc utca sarkán lévő zebra-kerékpárút kombóban azt a biciklist, aki szélvészgyorsasággal bukkant fel a sarki épület takarásából, s pillanatok alatt át is suhant a forgalmas úttesten. A rendőrség felől érkező autósok nagy megrőkönyödésére.

Hajtva tilos, tolva szabad – olvasható a tájékoztató táblákon

De nem csak itt, hanem a Hódtói Szabadidőparknál (és KFC-nél) lévő, illetve az Andrássy és a Petőfi utcák sarkánál lévő kereszteződésnél is észnél kell lenniük a járművezetőknek, ha nem akarnak ütközni a kerékpárosokkal.  

Elmentünk a fenti helyszínekre, s pontosan azt tapasztaltuk, amit autósként és biciklisként is. A kerékpárosok egy részének egyszerűen nincs semmiféle veszélyérzete. Mert míg a Tóalj-Kaszap utcák kereszteződésénél ugyan harminc biciklis közül huszonheten szépen leszálltak, hogy átgyalogoljanak a túlsó oldalra (itt reggel és munkaidő után különösen nagy a járműforgalom), a többi három azonban a fejét mélyen lehajtva úgy tekert át, hogy szét sem nézett.

Tóalj utca. A Kresz-tábla szerint itt véget ér a bicikliút, azaz le kellene szállni

Nem volt különb a helyzet a Petőfi utca-Andrássy út csomópontnál sem, csak itt kevesebb biciklis kelt át ugyanannyi idő alatt.

A Petőfi utcánál csak az elsőbbséget kellene megadniuk a bicikliseknek. Sokszor nem teszik

A Lázár utcánál pedig fél óra alatt csak egyetlen kisgyerek akadt, aki szépen leszállt a kereszteződés előtt, majd szétnézett és azután tolta át a bicaját a túloldalra. Azt mondta, hogy az iskolában is tanulták, meg az édesapja és az édesanyja is szigorúan a lelkére kötötte, hogy szálljon le, nézzen körül, mielőtt átmegy az úton. A többi negyvenegy kerékpáros olyan önfeledten pedálozott át a túlodalra, mintha egyáltalán nem féltené az életét.

Megpróbáltuk megkérdezni azokat is, akik nem szálltak le, hogy miért nem tették? Ám akár idős volt, akár fiatal, érdemi választ nem tudott adni rá. Volt, aki csak a vállát vonta meg, de akadt olyan is, aki azt mondta úgy tudja, hogy itt igenis neki van elsőbbsége. A Kresz-táblát pedig nem is figyelte.

bicikliskerékpárúőtkereszteződésvásárhrly