Nőnek öltözött férfi és társa lopták meg az időseket

Az egyik helyről több, mint egymilliót, a másikról 450 ezret zsákmányolt a nem mindennapi páros.

A sértett megtévesztése céljából női ruhát és parókát viselő férfi és egy nő január 23. délután, egy budapesti II. kerületi utcán leszólítottak egy idős asszonyt, és egy közös ismerősre hivatkozva felkéredzkedtek a lakására. Az ingatlanban egyikőjük elterelte a 80 éves sértett figyelmét, amíg cinkosa összeszedte az értékeket. A hívatlan látogatók pénzt, külföldi valutát és ékszereket vittek el több mint egy millió forint értékben.

​A páros ezután március 3-án hasonló módszerrel jutott be egy idős ember lakásába, szintén a II. kerületben. Egyikőjük szóval tartotta a 85 éves férfit, amíg társa átkutatta a lakást és ellopott 450 ezer forintot.

A lopásokkal gyanúsítható 23 éves R. Jánost és a 38 éves K. Erikát a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, és három napon belül – március 6-án elfogták.

A fővárosi rendőrök a nőnek öltözött férfit és társát előállították, majd egy rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás vétség miatt kihallgatták őket.

Mindkettőjüket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására – közölte a rendőrség.

férfinadrágszoknyatolvaj