Nemzetközi megfigyelők: a lebonyolítás szakszerű volt, hiányoztak azonban az egyenlő versenyfeltételek

A vasárnapi magyar országgyűlési választás és népszavazás lebonyolítása jó és szakszerű volt, a voksolásokra azonban rányomta a bélyegét az egyenlő versenyfeltételek hiánya – jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) rövid távú megfigyelési missziójának különleges koordinátora és vezetője hétfőn Budapesten.

Kari Henriksen az országgyűlési választás és népszavazás nemzetközi választási megfigyelőinek angol nyelvű sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelöltek nagyrészt szabadon kampányolhattak, ennek hangvétele ugyanakkor negatív volt. Szavai szerint az átláthatóság hiánya, a kampányfinanszírozás elégtelen felügyelete a kormánykoalíciónak kedvezett. A főbb jelöltek közötti viták hiánya jelentősen korlátozta a választók lehetőség arra, hogy tájékozottan dönthessenek – hangoztatta Kari Henriksen.
Problémaként említette, hogy a nők alulreprezentáltak voltak mind a kampányban, mind jelöltként.
Úgy vélekedett: ahhoz, hogy a választók megalapozott döntést hozhassanak, nagyon fontos, hogy a jelöltek egyenlően férjenek hozzá a médiához.

Kari Henriksen ugyanakkor kiemelte, hogy a megfigyelt szavazóhelyiségek többségében kedvező tapasztalatokat szereztek, kevés jogsértést észleltek.Mark Pritchard, az EBESZ Parlamenti Közgyűlése küldöttségének vezetője szintén hangsúlyozta, hogy a választást sikeresen szervezték meg, viszont sok hiányosságról beszélt. Úgy fogalmazott: rengeteg korábbi ajánlásuk még nem teljesült. Arra buzdította a következő kormányt, hogy legyen ambiciózusabb a választási jogszabályok javításában. Úgy vélekedett, hogy a szavazás keretrendszerének megerősítése folyamatos feladat. Mark Pritchard is pozitívumként említette, hogy az emberek higgadtan viselkedtek a szavazóhelyiségekben. Jillian Stark, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet/Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) megfigyelési missziójának vezetője úgy vélekedett, hogy a választást beárnyékolta a kormánypártok és az állam közötti határ elmosódása. Azt mondta, hogy figyelmesen hallgatták a sokféle álláspontot.
Azért érkeztek, hogy megfigyeljék a választást, nem pedig abból a célból, hogy beleavatkozzanak – jelentette ki Jillian Stark.

Úgy értékelt, hogy a népszavazás esetében a jogi keret alkalmatlan volt egy valóban demokratikus folyamat lebonyolítására. Kifogásolta, hogy a választók nem kaptak kiegyensúlyozott tájékoztatást a referendumról. Ugyanakkor azt mondta, hogy a részvételi arány a magyar szavazók elkötelezettségét bizonyítja. Pozitívumként említette azt is, hogy a választás jól szervezett volt, határozott alternatívák álltak rendelkezésre. Jillian Stark megdöbbentőnek nevezte, hogy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban mennyire kiéleződtek az ellentétek.
    

finanszírozáskampányországgyűlési választásszavazás