Nem várt tömegek a lakossági fórumokon

Kedden délután Horgos Nóra Újkishomokon, Arany-Tóth Katalin és Fodor Györgyi képviselők a tarjáni olvasókörben tartottak lakossági fórumot. Kampányokat idéző tömeg volt kíváncsi mondanivalójukra. Számos jelzést kaptak arról, milyen gondokkal küzdenek a lakosok.

Amikor a szerkesztőségben kiderült, hogy egy nap két lakossági fórum is lesz, előre tudtuk, hogy kihívást jelent majd az, hogy ezekről mind beszámoljunk. De hát nem ismerünk lehetetlent, és nem hagytuk, hogy a hozzátartozóink betegsége vagy más érdekes programok elszólítsanak. Mégis el kell árulnom, hogy a prekoncepció az volt, hogy pár ember majd lézeng, és általános érdektelenségbe fullad a történet. Ehhez képest mindkét fórumon a kampány időszakát idéző tömegek jelentek meg, konstruktív, érdekes beszélgetéseknek lehettünk tanúi.

Kedden délután 17 óra előtt valamivel már robogtunk a kishomoki közösségi ház felé, itt tartotta ugyanis első képviselői lakossági fórumát Horgos Nóra, aki tavaly nagy izgalmak közepette tudta meg, hogy képviselője lesz ennek a területnek.

A kishomoki közösségi ház érdekes T alakú parkolójával megküzdve azzal szembesültünk, hogy bent a nagyteremben körben elhelyezett székek várják a lakosokat, akik már szép számmal gyülekeztek, a kezdéskor pedig már tömeget alkottak.

Horgos Nóra rögtön kiosztotta azt a hűtőmágnest, amin a polgármesteri hivatal, a képviselő és a terület közterületfelügyelőjének telefonszámai láthatóak. Ezt egyébként a tervek szerint minden képviselő eljuttatja majd a közeljövőben Vásárhely minden háztartásába, hogy a lakosok tudják el tudják érni őket, illetve panaszaikat, javaslataikat el tudják juttatni a megfelelő helyre.

A lakossági fórumon részt vett Gyöngyösi Ferenc alpolgármester is, aki megosztotta a város költségvetésének kardinális pontjait. „Kapjuk a prognózist, hogy armageddon lesz, jelentem, nem lesz” – fogalmazott. Elmondta, hogy minden megoldandó problémára idén nem jut majd pénz, de minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy okos gazdálkodással a város fejlődjön. Idén folytatni fogják a Tóth malom utca útburkolatának megépítését, ez körülbelül 160 millió forintba kerül majd, további 100 millió forintot költenek majd utakra, 20 milliót járdákra és további 20 millió forintot forintot biztosítanak az önerős járdaépítéshez. Ez utóbbira egyébként a közterületfelügyelők is felhívják majd azon lakosok figyelmét, akiknek járdájuk kritikus állapotban van. A város további 50 millió forintot költ majd a közvilágításra is.

A jó hír az, hogy az idei évben a választókörzetek képviselői keretüket négymillió forintra emelték, Horgos Nórának pedig sikerült elérnie, hogy – mivel az ő választókerülete a legnagyobb földrajz értelemben, a 10-es választókerület 6 millió forintos keretből gazdálkodhat majd.

Gyöngyösi Ferenc arról is beszámolt, hogy bevezetnek majd egy rendszert a hivatalban, amivel az ügyintézés hatékonyságát javítják majd. Amennyiben egy lakos adott időn belül nem kap választ panaszára, ügyére, úgy első körben ezer forintos „kártérítést” kap, ezt ötezer forintig fogják majd emelni az évek során.

Az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy újra életre hívták a fideszes képviselőtársai azt a Facebook-posztsorozatát, amelyben vádakat tisztáz, adatokat hoz azon rágalmak cáfolására, amelyekkel idén sem kímélik.

Horgos Nóra képviselő elmondta, hogy több szívügye van, egyike ezeknek a gyerekek sorsa. Éppen ezért első körben az újkishomoki játszótér árnyékolására fog költeni a keretéből. Ez egy régi gond, próbálkoztak fásítással is, de a facsemeték a lakosok gondozása ellenére nem tudtak megmaradni. Arra is van ötlete, kivel kell egyeztetnie, hogy szárazságtűrő fajokat telepítsenek a játszótérre, de addig is, amíg ezek a növények árnyékot adnak majd, a homokozó fölé mindenképpen kifeszítenek egy napvitorlát.

A kishomoki lakosok egyébként számtalan problémát jeleztek, első sorban az utak állapotával elégedetlenek, a közvilágítással is akadnak a gondok és többen felvetettek közlekedésbiztonsági problémákat is.

Gyöngyösi alpolgármester elmondta, hogy a közvilágítás biztosítása tekintetében az MVM-el van szerződése a hivatalnak, „akik az utóbbi időben lajhár módon dolgoznak”, ezen már a hivatal jogászai is dolgoznak. Ettől függetlenül arra buzdította a lakosokat, hogy jelentsék a szolgáltatónak is az észlelt hibákat és a hivatalnak is, „minél többen jelentjük, annál nagyobb nyomást gyakorolunk rájuk” – hangsúlyozta.

Volt lakos, aki felemlegette a régi időket, amikor többször is befizettették a kishomokiakkal az útalapot, de soha nem kapták meg a beígért „rózsadombi minőséget”. Egyikük úgy fogalmazott, hogy legutóbb, amikor Benkő úr 200 ezer forintot kért volna útalapra, azt mondta neki, hogy „vadászember létemre nem értem, hogy lehet egy rókáról két bőrt lehúzni”.

A helyszínen részt vettek a hivatal munkatársai is, akik minden – a lakosok által jelzett problémát – feljegyeztek, ezzel pedig elindult az ügyek intézése.

A fórumon részt vett Mag István is, aki a 2024-es választáson független jelöltként indult. Bár sok szavazatot nem kapott (csupán 53 darabot), ettől függetlenül a körzet jó ismerőjeként számos javaslattal állt elő. Előadta többek között, hogy egy városfejlesztési terv megalkotásával, ami szerinte kis pénzből is megvalósítható, szépen lassan el lehetne indítani Kishomok fejlesztését. Azt is javasolta, hogy az utcák mellett álló telkekből sajátítson ki a hivatal 3-3- méteres szakaszokat, így minden út kiszélesítésével biztonságosabbá tehető a közlekedés. Hangsúlyozta, előre kell gondolkodni, a jelenlévők között mégsem aratott osztatlan sikert

18 órakor a Sutuba rohantunk, mert ott akkor kezdődött az a lakossági fórum, amelyet Arany-Tóth Katalin és Fodor Györgyi tartottak. A képviselők a tarjáni olvasókör kistermében várták a lakosokat, így rögtön az első gondot be is mutatták: a nagyteremben a fűtés nem működik. Csak éppen arra nem lehetett számítani, hogy olyan sokan jönnek el a fórumra, hogy többen már csak a szűkös előtérben tudnak álldogálni. Ettől függetlenül itt is sikerült a képviselőknek számos problémát pontosan detektálni, sok javaslat is érkezett – ahogy Gyöngyösi alpolgármester fogalmazott a médiacentrumnak: olyanok is, amelyeket minden képviselő beépíthet munkájába.

Arany-Tóth Katalin többek között felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes kis erőfeszítéseket tenni azért, hogy tiszta, rendezett legyen a körzet, ő maga is sokszor mások helyett teszi meg, hogy összeszedi a szemetet. Amit mégis leginkább hangsúlyozott, az a felelős állattartás. Akinek ilyen jellegű problémája van, keresse őt nyugodtan, megpróbál segíteni.

Lakossági jelzésként itt is az utak és járdák állapotát említették a legtöbben, illetve a csapadékvíz elvezetésének hiányát. A fák által felgyűrt járdák állapotára is megoldást kerestek. Itt is felmerültek azok az utcák, amit az autósok nagyobb sebességgel használnak, mint ahogyan az biztonságosnak tűnik, valamint több olyan kereszteződést is beazonosítottak, ahol a láthatóság nem kellőképpen biztonságos. Ezeket az ügyeket mind feljegyezte a hivatal munkatársa és a Közlekedési és Közbiztonsági Tanácsadó Testület elé fognak kerülni, amelynek tagjai többek között a rendőrök, a katasztrófavédelem, a taxisok, az Autósklub – ők hoznak döntéseket ezekben az ügyekben.

A fórumon kiderült, hogy Arany-Tóth Katalinnak még nincsenek kiforrott tervei, hogy mire költi képviselői keretét, de az biztos, hogy több képviselővel összefogva a BFMK padló-felújításába beszállnak, illetve a könyvtár olvasótermébe klímát szereltetnek.

Fodor Györgyi a fórumnak helyet adó olvasóköri épület hűtő-fűtő klímával való ellátását biztosítja majd, a közös projekteken túl.

Ahogyan fogalmaztak: kevés pénz ez, hogy minden gondot megoldjunk, de igyekszünk okosan elkölteni és ami biztos, hogy minden fillért a lakosok hasznára fordítanak.

Lakossági javaslatként elhangzott, hogy nemrégiben egészségügyi szűrést szerveztek a Sutuban, ami a lakosság számára teljesen ingyenes volt, és ráadásul az egészségügyi rendszerhez képest rögtön meg is kapták a mérések eredményeit. Lehetne máshol, több ilyet szervezni – javasolta a tarjáni lakos.

A közösségek fejlesztéséről Gyöngyösi alpolgármester azt is elmondta, hogy idén is szervezik a már hagyományossá váló Kultúr-Tér programsorozatot, ami ebben az évben nem csak a belvárosiaknak lesz könnyen elérhető. A tervek szerint idén változnak majd a helyszínek, a különböző városrészekben is tartanak majd ilyen rendezvényeket. A fórumozókat fél nyolckor hagytuk magukra, akkor még javában folyt a beszélgetés a jövőről.

Arany-Tóth KatalinFodor GyörgyiGyöngyösi FerencHódmezővásárhelyVásárhelyvásárhelyi hírek