Nem szegregált lesz a Kalyi Jag vásárhelyi iskolája

A Nyár utcai egykori Táltos (korábban Dózsa György) iskola épületét ma járták be. Ide a tervek szerint ősztől járhatnak roma és nem roma diákok.

Varga Gusztáv, a Kalyi Jag alapító elnöke és Márki-Zay Péter polgármester járták be ma délelőtt, a Nyár utca 56. szám alatti – hosszú évek óta üresen álló – iskolaépületet, melyet a vásárhelyi közgyűlés 20 esztendőre a Kalyi Jag Egyesület használatába adott, hogy abban iskolát nyisson.
Az épület rendbetételét, takarítását már megkezdték, hogy abban ősszel megnyílhasson az az iskola, melyet – ahogy azt Varga Gusztáv többször is elmondta – szülői megkeresésekre ösztönözve létesítenek.

Az elnök és a polgármester benéztek az egykori osztálytermekbe, melyek falain ott maradtak az iskolatáblák, az egyik helyiségben még a földgömb is, illetve az egykori tanári szobába.
Hogy a megnyitás előtti engedélyek beszerzéséig lesz teendő az épületben, jól jelzi, hogy egy korábbi beázás okát és nyomait is meg kell szüntetni. Varga Gusztáv biztos benne, hogy ősztől, hatvan diákkal megkezdődik az oktatás. Ezt nyilatkozta portálunknak a pénteken, a városházán rendezett roma oktatási és kulturális konferencia után is.

A Kalyi Jag alapító elnöke azt is elmondta, hogy az iskola azért nem lesz szegregált intézmény, mert ide a diákok nem azért kerülnek majd, mert valaki romaként elkülönítette őket, hanem mert ide önként jelentkeztek. Hozzátette: nem csak Vásárhelyről, de a környező településekről is várják a jelentkezőket. A részletes tudnivalókról júniustól plakátokon is tájékoztatják majd az embereket.

– Egy pici takarítás után a bútorokkal való berendezés vár ránk – mondta Varga Gusztáv. – Tudunk majd találkozni a szülőkkel, nem csak az egyszerű romákkal, de mindenkivel, aki úgy látja, érdekli az oktatás és tovább szeretne itt tanulni. Tizenöt-húsz évre lehetőséget biztosítunk a diákoknak, de bízom benne, hogy ez az időszak nem ennyi lesz, hanem száz év.

A Kalyi Jag alapító elnöke fontosnak tartja, hogy a majdani iskolában a diákok jól érezzék magukat. – Nagyon komoly oktatási stratégiánk van, hiszen harminc éve működik a Kalyi Jag intézmény Budapesten, Miskolcon és az ország már településein is, nagy sikerrel. A diákokat szabadidős, kulturális és nyelvészeti programokkal várjuk. Az intézményeinkben romák és nem romák tanulnak együtt.

Az egykori Dózsa, utóbb Táltos iskola épületében nyílik a Kalyi Jag Egyesület iskolája

Hozzátette, a vásárhelyi iskolában a hároméves szakképzést, a négyéves szakközépiskolai és a gimnáziumi oktatást indítják el ősztől. Olyan szakmákat is tanítanak majd, melyekkel nagyon gyorsan munkába is lehet állni. Az első évet azonban a rászorulók számára a felzárkóztatással kezdik. De foglalkoznak majd felnőttoktatással, így segítenek a tizenhat éven felülieknek elvégezniük az általános iskolát. Az intézmény művészetoktatási részébe pedig a 7 éven felülieket várják, hogy megismerjék roma és nem roma őseik kultúráját.

– A roma oktatás nagyon fontos, de itt nem csak erről, hanem a teljes alap és középfokú képzésről van szó. Ez az intézmény mintegy Waldorf iskolaszerűen fogadja azokat a gyerekeket, akik a tananyag szabadsága mellett még a roma kultúrát, zenét, táncot is szeretnék elsajátítani, azt megőrizni és egy jó közösségben lenni – fogalmazott Márki-Zay Péter.

Vásárhely polgármestere hozzátette: a város is nagy segítséget nyújt mindehhez. Emlékeztetett arra, hogy Lázár János polgármestersége idején a város megszüntette a szegregációt (utalt az Észak utcai telep elbontására, s lakói elköltöztetésére, illetve az azt követő városi lépésekre). – Ez bennünket is kötelez, hogy támogassuk jelen esetben a Kalyi Jag Egyesületet. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a volt Táltos iskola épülete átvételével szeptembertől megnyitják kapuikat a vásárhelyi – nem csak roma – gyerekek előtt – mondta.

 

 

iskolaKalyi JagMárki-Zay PéterVarga GusztávVásárhely