Nem mindenki kapta meg karácsonyra a rendelését az eMAG-ról

Számos elégedetlen vevői bejegyzés található az eMAG Facebook-oldalán, a vásárlók azt nehezményezik, hogy késik a kiszállítás, illetve nem tudnak információt kapni. Aki közben visszamondta a rendelését, annak a pénzvisszatérítésre kell várnia.

A 24.hu konkrét eseteket is hozott. Ági december 11-én rendelt az eMAG-nál egy vízforralót, kártyával fizetett, és Easyboxba kérte a kiszállítást. A megrendeléskor december 13-i teljesítést igazoltak vissza neki, de ez nem teljesült. Értesítették, hogy másnap, de legkésőbb három munkanapon belül az átvevőponton lesz a termék.

December 17-én kapott egy emailt, amelyben elküldték a Sameday csomagküldő csomagkövető szolgáltatásának linkjét. December 19-én pedig még mindig azt jelezte a rendszer, hogy a csomag a pesti raktárban van, miközben Ági Budára kérte. Aznap felhívta a Sameday ügyfélszolgálati telefonszámát – 25 percig várt, hogy beszélni tudjon valakivel, majd egyszerűen bontották a vonalat, és azóta nem tudja őket visszahívni.

Van, aki november 28-ra várta a megrendelt terméket, de még nem érkezett meg december 22-ig. Az eMAG-károsultak Facebook-csoportjában is akad jó pár bejegyzés, ami arra utal, hogy jelentős csúszásokkal érkeznek a megrendelt termékek.

Az eMAG Magyarország válaszában nem tagadta, hogy vannak gondok náluk. Mint írták, az ünnepi szezon a kereskedelem összes résztvevője számára a legforgalmasabb, legterheltebb időszak. A probléma kezelésére válaszuk szerint különleges intézkedéseket vezettek be, hogy a lehető legtöbb rendelést ki tudják szállítani.

ajándékkarácsonyonlinerendeléswebáruház