Nem járna jól Mártély a Vásárhellyel közös hivatal megszűnésével

Ambrus István, Mártély független, de a Fidesz és Lázár János által támogatott polgármestere nemrégiben a helyi kormánypárti sajtónak nyilatkozott arról, hogy települése nem feltétlenül maradna továbbra is közös hivatalban Vásárhellyel. A falu önkormányzata előreláthatólag jövő hét hétfőn hoz döntést a kérdésről. Márki-Zay Péter a csütörtöki Időben adásában érvelt amellett, hogy mindkét településnek több előnnyel járna a közös hivatal fenntartása.

Mártély vezetése a hírek szerint hétfőn készül dönteni arról, bent maradjon-e a Vásárhellyel közös hivatalban, vagy más településsel, legvalószínűbb esetben Székkutassal működtessen közös polgármesteri hivatalt.

Márki-Zay Péter szerint ezzel a lépéssel nem járnának jól a mártélyi lakosok, hiszen akkor is, ha a kihelyezett kollégák az ügyintézés nagy részét el is tudják intézni, a székhelytelepülés 16 km-rel távolabbra kerülne Mártélytól, ami véleménye szerint „egy büntetés a mártélyiakkal szemben„. De olcsóbban sem tudná nyújtani ugyanazt a szolgáltatást Székkutas, hiszen az eddigi kilencmilliós támogatásból két kollégát sem tudnának fizetni, viszont eddig is kettőnél többen dolgoztak Mártélyon – érvelt a polgármester. Vásárhelynek viszont megvolt az az előnye, hogy egy 130-140 fős hivatal teljes szakmai háttere szolgálta a mártélyiakat, most pedig majd egy sokkal kisebb hivatalt kell „megpumpoljanak„, hogy legalább ugyanazt kapják ugyanannyiért, mint Vásárhelytől. „Sok sikert kívánok hozzá!” – fogalmazott Márki-Zay Péter.

Az összefüggéseket tovább magyarázva kitért rá, hogy jövőre már 500 millió Ft-t kell a városnak a saját bevételeiből az állam felé fizetnie szolidaritási adó jogcímén, annak ellenére, hogy Vásárhely a harmadik legszegényebb megyei jogú város. Ha Mártély kilép a közös hivatalból, Vásárhelynek 60-70 millió forinttal több szolidaritási adót kell fizetnie. A polgármester hangsúlyozta: Mártélyt is részesítenék abból a haszonból, amennyivel Vásárhelynek kevesebb szolidaritási adót kell fizetnie a közös hivatal révén.

Eddig is sokkal több, jobb szolgáltatáshoz jutottak a mártélyiak – magyarázta tovább Márki-Zay Péter -például a városkártyának köszönhetően is, amivel például a vásárhelyi strandon is kedvezményhez jutnak, de a vásárhelyi tömegközlekedést is ingyenesen használhatják. Most Vásárhely felajánlotta, hogy egy ötéves ciklus teljes, 60 milliós, az előzőekben leírt körülménynek köszönhető megtakarítását Mártélynak adná fejlesztésekre – ezt például a mártélyi Petőfi út, vagy a Vásárhely és Mártély közti bicikliút mártélyi szakaszának felújítására lehetne fordítani.

Végül kiemelte: önző és szűklátókörű politikai döntésnek tartaná a közös polgármesteri hivatalból való kilépést, amivel nemcsak Vásárhely, de Mártély is nagyon rosszul járna.

Ezért javasoljuk Ambrus polgármester úrnak, hogy gondolja át ezt a döntést és végtelen bölcsességében vegye figyelembe azt, hogy milyen előnyei vannak Vásárhelynek Székkutassal szemben, és maradjon egy hivatalban velünk

– kérte végül Márki-Zay Péter Mártély polgármesterét.

Az Időben műsorának ezzel a témával foglalkozó részét itt visszanézheti:

Ambrus IstvánhivatalMárki-Zay PéterMártélySzékkutasVásárhely